A Győri Püspökség Körlevelei, 1937

Tartalomjegyzék

37 akciónak nagy fontosságát szükségtelen­nek tartom Méltóságod előtt részleteseb­ben indokolni, elegendő rámutatni arra, hogy mintegy 150.000 elemi iskolai ta­nuló átlag 70 en felüli zsúfoltságú, ezek közül mintegy 26.000 tanuló átlag 90-en felüli zsúfoltságú iskolába jár s * 120 nál több tanító működik 100 tanulót meg­haladó népességű tanteremben. Számos községben a külterületi lakosok gyermekei a távolság miatt képtelenek tankötelezettségüknek eleget tenni. A nemzeti művelődés szempontjából oly nagy jelentőségű kormányzati elhatá­rozás eredményes végrehajtása érdekében tájékoztatni óhajtom Méltóságodat arról, hogy amidőn az állam kb. 1.000 új nép iskolai tanterem építését teszi lehetővé, ezzel két vonatkozásban kíván fontos, nemzetpolitikai érdekeket szolgálni. Elő­ször tanügyi érdeket azzal, hogy a nép­iskolák zsúfoltságát kívánja enyhíteni. Másodszor szociális és nemzetgazdasági érdeket, mert az építkezésekkel járó munka- alkalom nyújtásával kereseti lehetőséget kíván nyújtani az ország anyagilag leg­szegényebb vidékei számára, ahol érthető módon egyben a népoktatás terén is a legnagyobb hiányok vannak. Végül figyelemreméltó még, hogy a szükséges iskolafejlesztésekkel a szellemi munkanélküliségnek bizonyos vonatkozás­ban való enyhítésére is alkalom nyílik. Az építési programm elkészítésénél az említett elvi szempontokat teljes mérték­ben érvényesíteni kívánom, de különösen arra törekszem, hogy a népnevelés és népoktatás színvonalát a zsúfoltság meg­szüntetésével lényegesen emeljem. Ezért a most megindítandó építkezéseknél mel lőznöm kell a régi tantermek újakkal való kicserélésének támogatását, vala­mint belterületi tanítói lakások építéséi, vagy újraépítését s nem nyújthatok tá­mogatást a költségvetésben e célra ren­delkezésemre álló összegen felül helyre- állítási munkálatokra sem. A hiányzó és a halaszthatatlan iskolafejlesztésekkel szükségessé váló tantermek száma ugyan­is olyan nagy, hogy a régi épületek ki­cserélését halasztandónak kell minősítenem s a belterületi tanítói lakások építésére sem vehetem az iskolafejlesztési hitelt igénybe, úgyhogy ott, ahol tanítói lakás építése szükséges, erre az iskolafenntar­tónak a lakáspénz lekötésével szerzendő hitel útján kellene módot keresnie. Régi tanterem helyett újnak építésére tehát kizárólag csak olyan esetben nyújthatok támogatást, amidőn az is­kolaépület összedűléssel fenyeget, vagy továbbhasználata a tanulók egészsége vagy épsége tekintetében veszélyes. Ugyancsak a fenti célkitűzésekből kö­vetkezik, hogy az építési programm meg­valósításánál elsősorban a tényleges zsú­foltság megszüntetésére kell törekednem, tehát a váltakozó oktatás kiküszöbölhetése céljából szükséges tantermek építését e két évben csak a tanyai iskoláknál tá­mogathatom, mert ezeknél a váltakozó oktatás a tanév túlnyomó részében a sö­tétség korai beállta miatt nem alkalmaz­ható. Bizonyára Méltóságod részéről is tel­jes megértéssel fog találkozni az az állás­pontom, hogy amidőn az állam nagyösz- szegű beruházási hitel engedélyezésével lehetővé teszi népoktatásunk legkiáltóbb hiányainak orvoslását, kötelességemnek tartom, hogy a zsúfolt iskolák fejlesz­tésénél különös figyelemmel legyek az oktatásügyi érdekek megóvására. Olyan helyeken tehát, ahol ez valamiképen le­hetséges, kerülni kívánom az egytanitós, teljesen osztatlan iskolák létesítését vagy ilyenek létesítésének támogatását. A le­hetőséghez képest igyekszem kielégíteni a hitéleti érdekeket, tehát olyan helyeken, ahol a lakosság ugyanegy egyház köte­

Next

/
Oldalképek
Tartalom