A Győri Püspökség Körlevelei, 1937
Tartalomjegyzék
24 182. sz. Pályázat. junk igaz részvéte mellett elszenvedett hosszas betegség után folyó évi január hó 17-én átköltözött az örökkévalóságba. — Másnap, január 18-án újabb gyászhír Molnár János dadi adminisztrátor elhunytét tudatta, kit életének 67., áldozópapságának 42. évében rövid, de kínos szenvedés után hívott magához az Úr. — Ugyancsak most érkezett hivatalos közlés Treiber János volt fertőszéplaki segédlelkész haláláról is, aki betegsége miatt áldozópapságának 7. évében nyugalomba vonult, s 1920. június 26-án Nyitrán halt meg életének 60., áldozópapságának 36. évében. — Elhunyt testvéreinket a kötelező két szentmise felajánlásán kívül buzgó imáinkkal is segítsük az örök boldogság elnyerésében. R. i. p.! A jogilag és tényleg üresedésben levő, püspöki szabadadományozású magyar- keresztúri és a közbirtokosság kegyura sága alá tartozó dadi plébániára február hó 10 i határidővel pályázatot hirdetek. Huber Lipót prelátuskanonok tollából most jelent meg a Zsidóság és kérész ténység c. munkájának I. kötele. (A 11. már korábban megjelent.) A kiváló értékű, nagy terjedelmű szakmunka a kalocsai Árpád Rt.-nál kapható 15 P, a második kötettel együtt 20 pengő ellenében. Házi alkalmazottak és Zita-köri tagok számára ajánlom dr. Niszler Teodóz és dr. Pammer Odiló bencés tanárok Az Úr szolgálatában címmel megjelent imakönyvét. Beszerezhető a Szent István Társulatnál P50 P áron. Giczi József szilsárkányi plébánost a magyarkereszturi esperesi kerület esperesévé és tanfelügyelőjévé neveztem ki. Nagy Ferenc tatabányai segédlelkészt a dadi, Telekesi József magyarkereszturi kisegítő segédlelkészt pedig a magyar- keresztúri plébánia adminisztrálásával bíztam meg. Horváth Jenő téti segédlelkészt ugyanilyen minőségben Tatabányára helyeztem. Győr, 1937. évi január hó 25-én. 183. sz. Könyv- ajánlás. 184. sz. Személyiek. ISTVÁN s. k., püspök. üyófcgybázmegyti Alap Nyomdája. — 12840.