A Győri Püspökség Körlevelei, 1934
Tartalomjegyzék
14 állandó menházvezetőnők illetménykiegészítő előlege. deletét tudomás és miheztartás végett az alábbiakban közlöm a főhatóságom alá tartozó iskolák helyi hatóságaival és különösen is felhívom figyelmüket a rendelet 2. és 3. pontjában foglaltakra. „Múlt évi 68.500. számú iratom kapcsán van szerencsém nagybecsű tudomására hozni, hogy előterjesztésemre a m. kir. minisztertanács — mérlegelve azt a rendkívül súlyos helyzetet, amelybe a nem állami népiskolafenntartók és tanerőik a gazdasági válság folytán kerültek — addig is, amig megfelelő végleges megoldásra mód nyílik, ezeknek a fenntartóknak és tanerőknek újabb azonnali ideiglenes megsegítését határozta el és erre a célra ismét 250.000 pengőt bocsátott megtérítendő előlegként rendelkezésemre. Ezt ez összeget mint illetménykiegészítő előleget osztom szét mindazon államsegélyes községi és hitfelekezeti elemi iskolai tanítók, óvónők és állandó gyermek- menedékházvezetőnők között, akik az 1932/33. költségvetési évre a fenntartótól járt illetményeiknek jelentős részét nem kapták meg. 1. Ezen illetménykiegészítő előleg megállapításánál — a rendelkezésemre bocsátott hitelkeret betartása érdekében — a következő szempontokat követem: a) Az illetménykiegészítő előleg megállapításának alapja az a természetbeni vagy készpénzbeli illetményhátralék, amelyet a tanerők az 1933. évi junius hóban kibocsátott Kérdőíveken az 1932/33. költségvetési évről kimutattak. b) Fizetés- vagy lakáspénzhátralék egyaránt figyelembe vétetik, de csupán azon összeg erejéig, amely a tanerőt szolgálati ideje alapján, illetőleg a fizetési és lakáspénz-osztály szerint törvényszerűen megilleti. Egyéb járandóságok figyelmen kívül hagyatnak. c) Ha a hátralék a törvényszerű illetménynek 10—19°/0 a közt mozog, akkor a hátralékként megállapított összegnek Huszonöt (25) %*a (ezek eddig nem részesültek rendkívüli államsegélyben); ha a hátralék a törvényszerű illetménynek 20—50%-a közt mozog, akkor a hátralékként megállapított összegnek Tizenhárom (13) °/0-a (ezek már kaptak 22, illetőleg 27%-ot); ha a hátralék a törvényszerű illetménynek 50%-át meghaladja, akkor a hátralékként megállapított összegnek Tizenhat (16) %-a (ezek már kaptak 34, illetőleg 44%-ot) folyósíttatik illetménykiegészítő előleg fejében, vagyis a múlt évi szeptember hóban egyszeri rendkívüli illetménykiegészítő államsegély címén kiutalt összeggel együtt a kielégítés kulcsa, a hátralék viszonylagos nagysága szerint, 25%. 35%, 40%, 50% és 60%, d) Ha a hátralék a törvényszerű illetménynek 10%-át sem éri el, illemény- kiegészítő előleget nem áll módomban engedélyezni. 2. A kiutalt illetménykiegészítő előleg a fenntartó nevében és helyett a jelzett költségvetési évre teljesített részletfizetésnek tekintendő és a tanerőnek a fenntartóval szemben 1932/33. költségvetési évről fennálló követeléséből levonandó. 3. Ha és amennyiben a fenntartó az illető tanerőnek 1932/33. költségvetési évről hátralékos járandóságát időközben már kiszolgáltatta, vagy pedig minden remény meg van rá, hogy a közeljövőben kiszolgáltatni képes lesz, az iskolaszék vagy felügyelőbizottság — hazafiui és emberbaráti belátására apelláltan — felhivatnak, hogy az ekként szükségtelen illetménykiegészítő előleget a 116.655. számú csekkszámla javára (Vallás- és közoktatás- ügyi Minisztérium Nem állami Elemi népiskolák illetményhozzájárulási számla, Budapest) azonnal fizesse vissza avégből,