A Győri Püspökség Körlevelei, 1933

Tartalomjegyzék

5 kosának földadó fizetési kötelezettségét, a jelenleg érvényben levő törvényes rendel­kezés előtt hatályban volt 1875. évi VII. t.-c. 7. §-a, továbbá az 1925. évi 100. P. M. számú hivatalos összeállítás 6. §-a is. A most hivatkozott törvényes rendelkezé­sek értelmében tehát a haszonélvezett föl­dek után a földadót mindenkor a haszon- élvező javadalmasra kell kivetni. Ez alapon tehát az egyházi és más java- dalmasok által fizetés fejében haszonélve­zett földek után fizetendő földadónak, úgyszintén a vonatkozó törvényes ren­delkezések értelmében a földadó után kivetendő egyéb adóknak is, minden­kor a javadalmas az alanya, ha csak az utóbbi adók fizetése alól, kifejezett törvé­nyes rendelkezés, a javadalmast nem men­tesíti. A községekről szólő 1886. évi XXII. évi t.-c. 138. §-a akként rendelkezik, hogy a községi pótadó alól a lelkészek mentesek azon javadalmakra nézve, amelyeket az illető egyházközségben viselt lelkészi hi­vataluk után élveznek. A most hivatkozott törvényes rendel­kezések egybevetéséből nyilvánvalóan kö­vetkezik, hogy az egyházi javadalmasok terhére csakis a földadó vethető ki, a földadó után járó községi pótadó — ki­fejezett törvényes rendelkezés értelmében — egyházi javadalmas terhére nem álla­pítható meg. Nem vethető ki azonban ez a községi pótadó az egyház, mint tulaj­donos terhére sem, mert a haszonélvezeti joggal terhelt földbirtoknak a tulajdonosa: az egyház, az F. H. Ö. 6. §-ában foglalt határozott rendelkezés értelmében, a föld­adónak nem alanya." Felhívom tehát lelkészkedő papságomat és a javadalmas kántor és tanítók figyel­mét arra, hogy ahol akár az egyháznak, akár pedig az iskolafenntartók, vagy pe­dig a javadalmasok terhére községi pót­adót vetnének ki, az ellen az m. kir. pénzügyminiszter fenthivatkozott rende­letére hivatkozással kellő időben éljenek felebbezéssel. A jogilag és tényleg üresedésben levő szakonyi plébániára pályázatot hirdetek. Kegyur galánthai és fraknói Esterházy Pál herceg. Határidő: 1933. március 15. Dr. Balics Lajos nagyprépost életének 77., áldozópapságának 54. évében 1932. évi december 19-én, dr. Werdenich Endre kanonok, életének 62 , áldozópapságának 39. évében 1933. évi február hó 16-án, Bizzer Mihály szakonyi plébános életé­nek 62., áldozópapságának 38. évében 1932. évi december hó 14-én, Lukács József kishöflányi plébános életének 48., áldozópapságának 23. évében 1932. évi május hó 15-én és Rozenits Dömötör pándorfalui esperesplébános életének 59., áldozópapságának 35. évében az Úrban elhunyt. Szeretett testvéreinket a köteles két szentmise mellett gyakori mementó- inkkal is segítsük az örök boldogság el­nyerésében. Grősz József c. orthosiai, felszentelt püspök, segédpüspök úr őnagyméltóságát általános helynökömmé neveztem ki, el­látván őt az egyházmegyei kormányzat­hoz szükséges különleges felhatalmazá­sokkal is. Dr. Ragats Rezső kanonok, egyház- megyei főtanfelügyelőt a püspöki szent­szék elnökévé, dr. Kövér Lajos teológiai tanár, szemináriumi alkormányzót egyház- megyei tanfelügyelővé, Jankovics József püspöki szertartó, szentszéki jegyzőt szent­széki bíróvá, dr. Somogyi Antal teológiai tanár, püspöki tanácsost szentszéki ügyész- szé neveztem ki. Havas Z. Ferenc győri közkórházi lelkész illetékes kegyúri be­mutatás alapján elnyerte a rábatamási ple­407. sz. Pályázat. 408. sz. Halálozás. 409. sz. Grősz József püspöki helynök. 410. sz. Szemé­lyiek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom