A Győri Püspökség Körlevelei, 1931
Tartalomjegyzék
6 fontosságú az a tan, melyet a bölcselet csak alapvonalaiban, az egyház pedig tökéletesen kifejtett, gondoskodván egyúttal arról is, hogy az ne csak megismertessék, hanem a gyakorlatban is érvényesüljön. E tan élesen különböztet a pénz jogos bírása s annak jogos használata közt. A magán- tulajdon birtoklása —- mint föntebb láttuk — az embernek természetes joga s ezt a jogát különösen a társas életben nemcsak gyakorolhatja, hanem kell is gyakorolnia. «Szabad magántulajdont birtokolni. Sőt ez az emberi élet szükséges joga.» (Sz. Tam. II—II. Quaest. 66, a. 2.) Azonban, ha már most azt kérdezzük, hogy e használat milyen legyen, az egyház habozás nélkül ekkép felel: az ember ne tekintse a jószágot sajátjának, hanem közösnek, azaz közölje azt szükség esetén könnyen másokkal. Miért is azt mondja az apostol: e világi gazdagoknak parancsold meg, . . . hogy legyenek szívesen adakozók, közlékenyek. Bizonyára senki sem tartozik másnak abból adni, ami a saját vagy övéinek használatára szükséges ; sőt még abból sem, amit tisztességes és illő megélhetéséhez igényelhet, mert senki sem köteles meg nem felelően élni. De ahol úgy a szükségletről, mint a megfelelő igényekről gondoskodva van, ott előáll a kötelesség, hogy a fölöslegből a szűkölködőknek adjunk. «Amivel bővelkedtek, abból adjatok alamizsnát.» (Luk. 11, 41.) Nem az igazságosság követelménye ez — kivéve a végső szükség esetét, hanem a keresztény szereteté, amely a követelésre jogot nem ad. De az emberi törvényeken és bíróságon fölül áll az Úr Krisztus törvénye és bírói hatalma, aki az alamizsnálkodást sokszor és sokféleképen ajánlja : «Nagyobb boldogság adni, mint kapni» (Ap. Csel. 20, 35.), s aki a szegényeknek adott vagy megtagadott jótéteményt úgy veszi, mintha neki adták vagy megtagadták volna. «Amit egynek a legkisebb atyámfiái közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek.» (Máté 24, 40.) Mindennek rövid foglalatja az, hogy aki az Istentől akár a külső testi, akár a belső lelki javak nagyobb bőségét kapta, azért kapta, hogy azokat mint az isteni gondviselés munkatársa a maga és mások tökéletesítésére és hasznára fordítsa. «Akinek tehetsége van, ne hallgasson ; aki javakban bővelkedik, az irgalmas jótékonykodásban ne késlekedjék ; aki valami mesterséget tud, igyekezzék 'annak hasznát és előnyét felebarátjával megosztani.» (S. Greg. Magn. Horn. in Evang. IX. n. 7.) A szegényeket az Egyház kioktatja, hogy az Isten szemében a szegénység nem gyalázat s nincs mit szégyenkezni rajta, hogy munkával kell keresni kenyerüket. Bizonyítja ezt maga Krisztus Jézus, aki az emberek üdvéért «szegénnyé lett, bár gazdag volt» (2 Kor. 8, 9.) s noha Isten fia, sőt maga az Isten volt, mégis az ács fiának akart látszani, sőt életének legnagyobb részét ipari munkában akarta tölteni. «Nemde ez az ács, Mária fia?» (Márk. 6, 3.) Aki ezt az isteni példát szemügyre veszi, könnyen belátja, hogy a valódi emberi méltóságot és előkelőséget az erkölcsök, azaz az erényesség teszi; az erény pedig a halandó emberek közös kincse, amelyet alacsony és magas rangúak, gazdagok és szegények egyaránt megszerezhetnek s hogy bárkiben csakis az erények és az érdemek tarthatnak igényt az örök boldogságra. Sőt a szűkölködők osztálya iránt nagyobb hajlandóságot mutat az Úr. Krisztus ugyanis boldogoknak mondja a szegényeket (Máté 5, 3) s megenyhítésre szeretettel hívja magához, akik fáradoznak és terhelve vannak (Máté 11, 28), a betegeket és igazságtalanul üldözötteket különös szeretettel öleli magához. Mindezek ismerete mellett a gazdagok kevélysége lelohad, a szegények öntudata pedig emelkedik; egyik bőkezűségre, a másik igénytelenségre hajlik. Megrövidül köztük az emberi gőg által teremtett távolság s a két osztály barátságosan kezet nyújt egymásnak. Sőt, ha a keresztény vallás parancsaira hajlanak, még kevés is a barátság, mert testvéri szeretet fogja őket egybekapcsolni. Megérzik és megértik majd, hogy az összes embereket ugyanaz az Atya teremtette ; valamennyien ugyanarra a célra törekszenek, ami maga az Isten, aki egyedül tudja tökéletes és teljes boldogsággal eltölteni az embereket és az angyalokat; mindnyájukat Krisztus Jézus váltotta meg és Isten fiainak méltóságára emelte, hogy egymás és az Űr Krisztus, a testvérek első szülöttjének, testvérei legyenek. Úgy a természetes javak, mint az isteni kegyelmek az összes embereknek egyaránt rendelkezésre állnak s a mennyei boldogság örökségét csak a méltatlanok nem nyerik el. «Ha Istennek fiai, akkor örökösök is : Istennek az örökösei, Krisztusnak pedig örököstársai.» (Róm. 8, 17.) íme a kötelességek és jogok sorozata, amint a keresztény bölcsesség tanítja. Ugyebár rövidesen megszűnnék minden viszálykodás, mihelyt azok az emberi társadalomban érvényesülnének ? Azonban az egyház nem éri be azzal, hogys rámutat a gyógyulás útjára, hanem sajátkezűleg, nyújtja az orvosságot. Főtörekvése, hogy taná-, bán és fegyelmezett szellemében nevelje az embereket s tanainak gyógyító vizeit minél széle-' A zociális kérdést elsősorban belülről gyógyítja az egyház.
