A Győri Püspökség Körlevelei, 1931
Tartalomjegyzék
42 1 ' 2128. sz. Katolikus nagygyűlés. 2129. sz. Szivgárdák ügyében munkaerők kaphatók nek még azt az aránylag csekély hozzájárulást is megfizetni, amelyet szükséges volt rájuk kivetni s amelyet semmi körülmények között sem engedhetek el nekik. Végül, hogy az egyházmegye minden hívője is hozzájáruljon a papság neveltetéséhez, elrendelem, hogy a kántorbőjtö- ket megelőző vasárnapokon a szentbeszéd a papi rendről szóljon és a kántorbőjt kihirdetése kapcsán fel kell a figyelmet hívni arra, hogy a szentmise alatti perse- lyezés a papnevelés célját szolgálja. A kántorvasárnapok perselypénze haladéktalanul az egyházmegyei hatósághoz küldendő. A katolikus nagygyűléseket előkészítő bizottság a XXII. Országos Katolikus Nagygyűlést 1931. október 10—13. napjaira Budapestre összehívta. A katolikus társadalom seregszemléje a világ mai Ínségében erkölcsi és gazdasági zűrzavarában Krisztus keresztjének fényénél keresi a kivezető utat és hódolni óhajt a szeretet és karitasz hősnője, Árpádházi Szent Erzsébet és a világ kedvelt szentje, Páduai Szent Antal emlékének, hogy a hit földöntúli erejéből merítsen reményt és biztatást a gondterhes időkben. A Jézus Szive Szövetség és Szivgárdák vezetősége, minthogy két munkaerővel gyarapodott, fölajánlja segítségét a ftdő Papságnak a következő munkákban: Szivgárda-alapítás, bevezető gyermek- ' lelkigyakorlattal, a szülők bevonásával. Régi Szivgárdákban szülői triduum gyermekek lelkigyakorlatával egybekapcsolva. Apák, anyák napján, vagy ünnepélyes avatáson ünnepi beszéd. A Jézus Szive Szövetség alapítása, megszervezése lelkigyakorlattal kapcsolatban. Három napos zárt lelkigyakorlat a Jézus Szive Szövetség férfi és női tagjainak külön, Férfi Jézus Szive Szövetségnek (férfiliga) megszervezése, lelkigyakorlattal kapcsolatban. Előadások tartása, esperesi és tanítói gyűléseken a Szivgárdákról és a Jézus Szive Szövetségről. Ismertető előadások a Szivgárdákról tanítóképző intézetekben, Jelentkezés minél előbb, a lelkigyakorlatoknál hacsak lehet, két dátummal, a a következő címen: Zsíros Ferenc S. J. főszerkesztő Budapest, VIII., Horánszky- utca 20. szám. Tudomásul és miheztartás végett közlöm a nm. vallás- és közoktatásügyi mi- niszter'úrnak 640—05—305—1931. szám alatt megjelent következő rendeletét: Felmerült esetből kifolyólag felhívom Cimet, intézkedjék, hogy a felügyelete, illetőleg vezetése alá tartozó fiú- és leányközépiskolák, leánykollégiumok, tanító-, tanítónő- és kisdedóvónőképző-intézetek, felsőkereskedelmi iskolák, polgári iskolák és felső mezőgazdasági iskolák növendékei nyilvános ünnepségeken a Himnuszt, a Szózatot és a Magyar Hiszekegyet vigyázzállásban hallgassák végig, akár zene-, akár pedig énekkar adja elő, továbbá, hogy az ünnepélyeken résztvevő tanulókat kellő számú tanár kiséije, akik ügyeljenek arra, hogy az ifjúság magatartása kifogástalan legyen — Budapest, 1931. évi julius hó 8 án. A miniszter helyett: Dr. Gévay- Wolf Nándor s. k., államtitkár. A nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak 820—05—352—1931. számú rendelete értelmében a kir. tanfelügyelőségek a folyó tanévben is folytatják a pedagógiai szemináriumi előadásokat és mintatanításokat. Felhívom egyházmegyém tanítóit, hogy a szemináriumokon a folyó tanévben ií szorgalmasan megjelenjenek, és azokon £ 1325. isk. sz. Tanulók magatartása nyilvános ünnepségeken. 1326. isk. sz. Pedagógiaiszemináriumi ■ előadások. r t