A Győri Püspökség Körlevelei, 1930
Tartalomjegyzék
7 A Szentháromság titka. Ágoston nem elégedett meg azzal, hogy az Istennek természetét addig a határig kutassa, ameddig az emberi ész ereje elhat, hanem a Szentírás fényénél és a Bölcsesség Lelkének vezetése alatt, kiváló tehetségének élével a legnagyobb titokba is belehatolni igyekezett, amelyet a korábbi szentatyák szinte határtalan szívóssággal és bámulatos lelki erővel védelmeztek az eretnekek bűnös támadásai ellen, tudniillik az Atya, Fiú és Szentlélek imádandó Szentháromságát az isteni természet egységében. Az isteni kegyelemtől megvilágosítva, a katholikus tannak eme alapvető ágazatáról olyan mélységes és éles magyarázatokat adott, hogy a későbbi egyházdoktoroknak elég volt szent Ágoston fejtegetéseiből meríteni, hogy fölépítsék a szent hittudománynak azt a szilárd várát, amelyről a romlott emberi észnek a legnehezebben megérthető hittitok ellen minden időben irányított nyilai erőtelenül lepattantak. Idézzük a hippói püspök tanítását : «a Szentháromságban csak azt mondhatjuk helyesen külön az egyes személyekhez tartozónak, amit egymáshoz való viszonyukra vonatkozólag mondunk, mint Atya és Fiú és mindkettőnek Ajándéka, a Szentlélek. Nem az Atya Háromság, nem a Fiú Háromság, nem a Szentlélek Háromság. De amit az egyes személyekről — őket önmagukban tekintve — mondunk, azt nem mondjuk többesszámban háromnak, hanem egynek s az maga a Szentháromság. Például az Atya Isten, a Fiú Isten, a Szentlélek Isten ; jó az Atya, jó a Fiú, jó a Szentlélek ; mindenható az Atya, mindenható a Fiú, mindenható a Szentlélek. Mégis nem három az Isten, nem három a jó s nem három a mindenható, hanem az egy Isten a jó és mindenható maga a Szentháromság. Ugyanaz áll mindenről, amit nem a személyeknek egymáshoz való viszonyáról, hanem magukról az egyes személyekről mondunk. Hiszen mindezt róluk a lényeget tekintve mondjuk, mert náluk lenni annyit tesz, mint nagynak lenni, mint jónak lenni, mint bölcsnek lenni és mint bármi más, amit az egyes személyekről magukról, akár magáról a Szentháromságról mondunk».1 Amit itt fölséges éllel és röviden előad, azt találó hasonlatokkal igyekszik kifejteni, hogy a titkot valahogyan megértsük. Például, amikor a Szentháromságnak képét a szentségre törekvő emberi lélekben szemléli, amely az Istenre ráemlékezvén már elgondolja és megszereti őt. Ebből a folyamatból valahogyan megismerhetjük, miképen születik az Ige az Atyá1 De Trinitate, lib. Prooem. n. 1. tói, «aki egész lényegét a vele együtt öröktől fogva létező Igében valami módon kifejezte»1 és miképen származik a Szentlélek az Atyától és a Fiútól, «aki az Atyának és a Fiúnak egymás iránt való kölcsönös szeretetét jelenti nekünk».2 Ezzel kapcsolatban int minket szent Ágoston, hogy az Istennek képét mibennünk napról-napra ragyogóbbá és világosabbá tegyük egészen életünk végéig, amely amikor elérkezik, a már bennünk tündöklő istenkép «tökéletesedik a látás által, amely akkor az ítélet után színről-színre való látás lesz, míg most csak tükör által homályban történik». 3 Soha sem csodálhatjuk eléggé a hippói mesternek fejtegetéseit az Istennek emberi testbe öltözött egyszülött Fiáról. Azokkal a szavakkal, amelyeket Nagy Leó pápa a Leó császárhoz intézett dogmatikus levelében idéz, világosan követeli : «hogy Krisztusban két lényeget kell elismernünk, tudniillik egy istenit, amely egyenlő az Atyával és egy emberit, amelynél az Atya nagyobb. A két lényeg együtt azonban nem két Krisztus, hanem egy Krisztus, mert különben négység s nem Háromság volna az Isten. Amint ugyanis az eszes lélek és a test együtt csak egy ember, úgy az Isten és az ember egy Krisztus».4 Nagyon bölcsen cselekedett azért az ifjabb Teodozius császár, amikor elrendelte, hogy a tiszteletnek minden lehetséges nyilvánításával vegyék rá Ágostont az efezusi zsinaton való megjelenésre, amelyen Nestorius eretnekségét kárhoztatták. Fájdalom, Ágostonnak váratlan halála meghiúsította, hogy a zsinati atyák szavába belehangozzék az ő hatalmas és nagyértékü szava s kárhoztassa az eretneket, aki Krisztust kettéválasztani és a bol- dogságos Szűz istenanyaságát megtámadni merészkedett.5 Megemlítjük még, bár csak röviden érintjük, hogy Krisztus királyságát, amelyet a szentév végén kiadott «Quas primas» kezdetű apostoli körlevelünkben fejtegettünk és a hívők tisztelete elé állítottunk, többször is fényesen megvilágította, amiről az ő irataiból vett szövegek tanúskodnak, amelyeket a Krisztus Király ünnepének liturgiájába fölvettünk. Alig van, aki nem tudná, hogy «De civitate Dei — az Isten állama» c. fölséges művében az egész világ1 De Trinitate, lib. 15, c. 21, n. 40. 2 U. o. c. 17, n. 27. 3 De Trinitate lib. 14, c. 19, n. 25. 4 In Johann. evang. tract. 78, n. 3. Gf. S. Leonis epist. 165. Testimonia c. 6. 6 Cf. Liberatus, Breviarium causae Nestorianorum et Eutychianorum, c. 5. Krisztus istensége és embersége. Az isteni (londvise- lés a világ- történelemben.
