A Győri Püspökség Körlevelei, 1926

Tartalomjegyzék

13 harmadrendiek, közös életet élő jámbor asszonyok, leányok, vagy más személyek; ugyancsak szerzetesi szabály szerint élő' és inkább szemlélődő mint tevékeny életet folytató remeték, milyenek a trappisták, camaldutiak, carlhausiak; továbbá azok, akik fogságban vagy börtönben vannak, egyházi, vagy szerzetes férfiak, akik javu­lás céljából valamely kolostorban vagy más intézetbén letartóztatva é'nek. Akadá­lyozottaknak tekintendők, iaz otthon vagy kórházban levő betegek vagy ügyefogyot- tak, azok, akik betegeket ápolnak és álta­lában mindazok, akiket bizonyos akadály gátol abban, hogy a kitűzött látogatásokat elvégezzék; hasonló kiváltságban kívánjuk részesíteni azokat a munkásokat, akiket múlt évi julius hó 30-án kelt »Apostolico muneri« levelünkben megemlítettünk és az öregeket, akik életük 70. évét betöltötték. III. A püspököknek jogukban áll magok­nak és a fentebb említett megbízottak út­ján és ugyanolyan módon kisebb számú látogatást is megállapítani: a) egyházitag1 'jóváhagyott papi vagy szerzetesi intézetek részére, b) testvérütetek, jámbor társula­tok és olyan világi egyesüléseknek, ame­lyeknek céljuk a katolikus ügyek előmoz­dítása. c) azoknak a növendékeknek, kik intézetekben laknak, vagy az intézeteket tanulás és nevelés céljából vagy minden­nap. vagy meghatározott napokon látogat­ják, d) az összes híveknek, akik lelkipász­toruk vagy az általa kijelölt áldozópap ve­zetésével végzik a látogatásokat. A püspö­kök mégis csak annak kikötésével keves­bítsék a Látogatások számát, hogy mind­azok, akiket megneveztünk ünnepélyes formában, még: ha jelvényeik nélkül is, látogassák a kijelölt szent helyekét. IV. Hogy ha pedig valahol bármely ok­ból így a nyilvános utcáikon felvonulni nem lehetne, szabad a püspöknek vagy meghatalmazottjainak, mint fentebb, a lá­togatások számát összevonni és leszállí­tani, de ez a szent helyen belül fénnyel történjék és a látogatás az itt összegyűl­tek által ünnepélyesen és közösen végez- » tessék. A püspökök vagy meghatalmazot- taik a gyónás és szent áldozás kötelezett­ségétől senkit se oldjanak fel, hacsak vala­kit egyik vagy másiktól súlyos betegség fel nem ment. * Ezek szerint a nagy jubileumi teljes bú­csú elnyerésének feltételei: ■ , 1. jó szent gyónás; 2. méltó szent áldozás; 3. az előirt számú templomi átogatás; 4. e látogatások alkalmával őszentsége, Jézus Krisztus jelenlegi földi helytar­tója szándékára (nevezetesen az igaz hit terjesztéséért, a népek békéje- és egyet­értéséért, Palesztina szent helyeinek a ka­tolikus egyház jogainak megfelelő rende­zéséért) végzendő ájtatos imák. A szent gyónást és szent áldozást illető­leg megjegyzendő, hogy ezekbe az éven­ként kötelező szent gyónás éjs 'húsvéti szent áldozás nem számítható be, hanem a ju­bileumi teljes búcsú elnyerésére ezeken fe­lül kell járulni a szent gyónáshoz és szent áldomáshoz. Meglátogatandó templomokul székHelgé­nién kijelölöm a székesegyházat és még 3 templomot, névszerint a Szentbenedek1- remd, a KánneLiták és a Szent Orsolya- zárda templomját; Sopronban a Szent Mi­hály és Szent György plébániák templo­mait, továbbá a Szent Domondos-nend és a Szent Orsolya-zárda templomát; "Ma­gyar őűár olt a plébániai és a kegyesrendi templomot, továbbá a plébániáhivatal ál­tal kijelölendő két kápolnát; Tatán a plébániai és a kegyesrendi templomot, va­lamint a Kapucinus atyák templomát és a plébánia hivatal által kijelölendő kápol­nát. Az egyházmegye többi hitközségében a plébániai, illetőleg a fiókegyházi tem­plomban végzendők a látogatások.

Next

/
Oldalképek
Tartalom