A Győri Püspökség Körlevelei, 1924
Tartalomjegyzék
kóla költségeit, ott az egyházhatóságilag jóváhagyott költségvetést át kell küldeni a politikai községhez azzal a megkereséssel, hogy a községi képviselőtestület az előirányzott iskolai költségeket a községi költségvetésbe felvegye. Ez az eljárás megfelel a vallás- és közokt. miniszter 1902. évi 44246. sz. rendeletének. Ha a község az iskolai kiadásokat közvetlen fedezi, amire az iskolaszéknek feladata a községet eset- ről-esetre felhívni, akkor az iskolai számadásokat nem kell ide beterjeszteni. A számadások minden más esetben felülvizsgálat végett beterjesztendők. 2. 1919. évi II. sz. körlevelemben felhívtam a főhatóságom alatt álló iskolák vezetőit, hogy a Hivatalos Közlönyben megjelenő rendeleteket tanulmányozzák. Azóta több oldalról kérdés merült fel, hogy a Hivatalos Közlönyben megjelenő rendeleteket kötelesek-e a főhatóságom alatt álló iskolák is megtartani ? Eddig a megtartandó rendeleteket körleveleimben szoktam közölni. Utóbbi időkben azonban a nyomdai árak óriási emelkedése miatt körleveleim ritkábban jelennek meg s bennük a rendeleteket is csak nagy késedelemmel közölhetném, ezért általános tájékoztatásul kijelentem, hogy azok a miniszteri lendeletek, melyek a Hivatalos Közlönyben megjelennek s az egyházi főhatóságokhoz intézett miniszteri kisérő levéllel vannak ellátva, amennyiben engedélyt adnak pl. gyűjtésre, a főhatóságom alatt álló iskolákban is követhetők. A gyűjtésre szolgáló engedély felhasználásánál azonban a tanítótestület minden egyes esetben mérlegelje, hogy a tanulókat jótékony célú gyűjtésekkel túl ne terhelje. Amennyiben pedig a miniszteri rendelet szigorúan végrehajtandó intézkedést tartalmaz, azt a főhatóságom alatt álló iskolákban is végre kell hajtani, ha csak különleges helyi körülmények a végrehajtás felfüggesztését nem javasolják. Erre vonatkozólag azonban az Egyházimegyei Hatóság engedélyéért külön előterjesztést kell tenni. 3. Újabb intézkedésig a helyi részletes tantervet és az órarendet csak azok a tanítók kötelesek beterjeszteni felülvizsgálás végett, akiknek arra az osztályra, melyet vezetnek, még nincs jóváhagyott tantervűk és órarendjük. 4. Az iskola egész évi életét felölelő évzáró jelentések legkésőbb julius hó végéig beterjesztendők, hogy a netán szükséges intézkedéseket még az új tanév előtt meg lehessen tenni. Azok a több tanítós iskolák, melyek a tanítótestületi gyűlésekről szóló jegyzőkönyveket tanévközben nem mutatták be, csatolják azokat az évzáró jelentésekhez. 5 A több oldalról felmerült panasz megszüntetése végett az iskolák az évzáró vizsga megtartásában szigorúan alkalmazkodjanak az iskoláztatási kötelesség teljesítéséről szóló 1922. évi 130 700. számú kultuszminiszteri rendelet 11 részének a tanév tartamáról s a munkanapok számáról közzétett rendelkezéseihez. 6. Az iskolánál előforduló mindennemű személyi változásról nemcsak az egyház- megyei hatóságnak, hanem a kir. tanfelügyelőségnek is minél előbb jelentést kell tenni s ha a tanító 8 napnál hosszabb időre terjedő szabadságot kapott, nemcsak a szabadságolást, hanem a szabadságolás okát és a helyettesítés mikéntjét is be kell a tanfelügyelőnek jelenteni. Egyfolytában szabadságon töltött egy év leteltével a tanítónak államsegélyre igénye nincs. I. Péterfillér céljaira 1923-ban a következő összegek folytak be: 1. A megyéspüspök úrtól 500.000 K. 2. A székeskáptalantól 500 000 „ 3. A papságtól és hívektől 1,000.619 „ 4. A templompénztáraktól 252.714 „ 5. A Sz. Mihály-Tái sulattól 30.253 „ Összesen: 2,283 586 K. II. A sajtóvasárnapi gyűjtés eredménye: 1,066 825 K. Ezen összegből 450.000 K-t a központi, 616.825 K-t az egyházmegyei kath. sajtó támogatására fordítottam. A jogilag és tényleg üresedésben levő pdlii (kegyur: Dr. Szely Lajos apóst, protonotarius, pápóci prépost) plébániára pályázatot hirdetek. Pályázati határidő: 1924. április 25 A pályázatok egyház- megyei hivatalomnál nyújtandók be. Tájékoztatásul közlöm az illetékek újabb megállapítása tárgyában kiadott 10300/924. számú pénzügyminiszteri rendelet alábbi pontjait. 670. sz. Egyházmegyéi gyűjtések eredménye. 671. sz. Pályázat. 672. sz. Illetékekről miniszteri rendelet.