A Győri Püspökség Körlevelei, 1918
Tartalomjegyzék
6 2. A mosoni esperesi kerület papságának 1918. jun. 11-én Mosonban tartott tavaszi koronájáról felvett jegyzőkönyv 3. pontjából kitetszik, hogy a közp. bizottságnak f. évi április hó 18-án tartott ülésében a szőllők jövedelmének megállapításáról szóló határozata nem találkozik helyeslésével, mert „amig a réteknél be kell vallani a rohamos háborús emelkedést, addig a szőllőnél csekély évi átlag szerepel, pedig tudvalevő dolog, hogy ma a szőllőbirtokos soha nem álmodott jövedelemmel dolgozik, mely belátható időn belül nem fog lényegesen leapadni s sokáig szerepelhet mint évi tiszta jövedelem". Minthogy ez az álláspont nemcsak az említett kerület részéről, hanem több oldalról is megnyilvánult, a közp. bizottság, minden eléje kerülő indítványt lelkiismeretesen tárgyalni akarván, újból alaposan megvitatta azt a kérdést, hogy a szőllőbir- toknál a tényleges tiszta jövedelem vétessék-e a nyugdíjjárulék kivetésének alapjául vagy érvényben maradjon-e az 1918. évi ápr. hó 18-iki ülés jegyzőkönyvének II. A) 3. pontja alatt foglalt határozat, mely holdankint átlagos jövedelmet állapít meg ? Tekintettel arra, hogy az 1918. évi ápr. 18-iki határozatot a teljes számú központi bizottság hozta, felmerült annak szükségessége, hogy a távollevő bizottsági tagok véleménye és szavazata is kikéressék. Mivel az összes igy leadott szavazatok egyenlően oszlottak meg, a közp. bizottság elnöke akként döntött, hogy az 1918. évi ápr. hó 18-án hozott határozat (jkv. II. A. 3.) maradjon érvényben. Amennyiben ez ügyben újabb indítvány tétetik, a közp. bizottság e kérdéssel legközelebbi ülésén foglalkozni fog. IV. Szóba került az egyre fokozódó drágaság és ebből kifolyólag a nyugdíjasok nehéz anyagi helyzete. Miután a bizottság az alapkezelő kanonok ur előadásából meggyőződött arról, hogy a nyugdíjintézet megfelelő fedezettel rendelkezik, a nehéz megélhetési viszonyoktól indíttatva az alapszabályok 8. §-ának e) pontjában nyert felhatalmazása alapján és az ezen pontban foglalt rendelkezések értelmében Kiss Mihály, dr. Kőhalmi Mihály, Bátsmegyey Sándor, Békefy Kálmán, Fencz Sándor, Hoffer Károly, Holényi János, Lacza Gyula, Limpp János, Lukáts János és Péntek Sándor rendes nyugdíjasoknak a folyó 1918. évre egyenkint 600 K, Babics János rendes nyugdíjasnak a f. év második felére 300 K lakbérpótlékot szavaz meg, Ecker Károly, Konetsny Ferenc, dr. Ötvös Lajos és Vasvári Mihály ideiglenes nyugdíjasoknak pedig a f. évre egyenkint 600 K segélyt utalványoz. Ezen összegeket az érdekeltek beküldendő nyugtájuk és felszerelt postautalványuk ellenében kapják kézhez. V. Tárgyaltatott a káplántartási segélyek ügye. Tekintettel a nehéz megélhetési viszonyokra, kisegítő-lelkészük eltartásához, megállapított jövedelmük alapján, a közp. bizottság az alsópulyai, farádi, kocsi, páz- mándfalui, selegszántói és vámosderecskei plébánosok részére egyenkint 800 K, a gyarmati plébános részére 512 K káplántartási segélyt állapít meg az 1918. évre és ezen összegnek a kisegítés tartamára eső részét utalványozza. VI. Nyugdíjintézetünk alapszabályainak 35. §-a szerint minden nyugdíjintézeti tag szeptember 1-ig tartozik az espereskerületi háromtagú bizottságnak bejelenteni a jövedelmében beállott állandó jellegű változásokat; a kerületi bizottságok legkésőbb