A Győri Püspökség Körlevelei, 1918

Tartalomjegyzék

intézkedése egészen más irányba fogja te­relni a javadalmi ügyeket. El kell ismer­nünk, hogy a kegyúrak a javadalmak ala­pításával az egyházért nagy áldozatokat hoztak és nagy terheket viseltek; de az is bizonyos, hogy a kegyúr bemutatási joga nagyon korlátozza a püspököt, hogy a ja­vadalomra azt nevezze ki, akit arra legal­kalmasabbnak ítél. Ahol plébánia vagy más javadalom ala­pításának szükségessége vagy lehetősége merül fel, az alapítani szándékozókat fel kell világosítani, hogy a patronatussal járó lelki javakban ezentúl is részesülnek (c. 1450. §. 2.), sőt még azt is kiköthetik, hogy ki legyen a javadalom első birtokosa. Ha pedig olyan •eset merülne fel, hogy az egyház nagy ér­deke fűződnék hozzá, hogy az alapító ki­vételesen mégis állandó kegyuraságot nyer­jen, ehhez a Szentszék engedélyét lesz szük­séges kikérni. Ellenben kötelességévé teszem úgy a javadalmasoknak, mint a kerületi espere­seknek, hogy figyelemmel kisérjék és az egyházmegyei hatóságnak minden egyes -esetben jelentést tegyenek, ha valamely bir­tok, amelyhez kegvuraság fűződik, gazdát cserél, főkép ha az új gazda nem katho- likus. Ilyen esetekben sokszor lehetséges és kívánatos is lesz az új tulajdonossal a kegy­úri terhek megváltása felől megállapodásra jutni. A templomi szerelvényekre vonatkozó­lag két nagy könnyítést tartalmaz az új tör- vénykönyv. A plébánosnak jogában áll saját plébániája részére, a templomigazgatóknak pedig saját templomuk részére megszentelni azokat az egyházi szerelvényeket (miseruhák, templomi fehérnemüek, ciborium, betegláto­gató készlet, tabernaculum), amelyek csak megszentelendők, nem konsekrálandók. (c. 1304. §. 3.)1 A kelyhet és a patenát pedig nem kell újra konsekráítatni abban az esetben, ha csak javítva vagy újra aranyozva lettek. A kehely csak akkor veszti el konsekráció- ját, ha oly mértékben megsérül, hogy haszna­vehetetlenné válik, vagy pedig tiszteletlen használat által, vagy az által, hogy nyilvá­nosan kereskedelmi forgalom tárgyát képezi, profanizáltatik. (c. 1305.)2 Semmiféle templomi szerelvényt nem szabad a püspök engedélye nélkül áruba bocsátani, (c. 1532.)3 Ezt a tilalmat kiter­jesztem a használatból már kivont tárgyakra is, amelyek ötven évnél már régebbek; sok­szor ezeknek van nagy régészeti vagy mű­vészeti értéke, amit az értük cserébe kínált új szerelvények meg sem közelítenek. Régi ' Can. 1304. Benedictionem illius sacrae supellectilis quae ad normam legum liturgicarum benedici debet ante quam ad usum sibi proprium adhibeatur," impertire pos­sunt: 3-o Parochus pro ecclesiis et oratoriis in terri­torio suae paroeciae positis, et rectores ecclesiarum pro suis ecclesiis. ' Can. 1305. §. 1. Sacra supellex benedicta aut con­secrata benedictionem aut consecrationem amittit: 1. Si tales laesiones vel mutationes subierit ut pri­stinam amiserit formam, et jam ad suos usus non habeatur idonea; 2-o Si ad usus indecoros adhibita vel publica even- ditioni exposita fuerit §. 2. Calix et patena non amittunt consecrationem ob consumptionem vel renovationem auraturae, salva tamen, priore in casu, gravi obligatione rursum ea inaurandi. 3 Can. 1532. §. 1. Legitimus Superior de quo in can. 1530., §. 1, n. 3-o est Sedes Apostolica, si agatur: 1- o De rebus pretiosis; 2- 0 De rebus quae valorem excedunt triginta millium libellarum seu francorum. §. 2. Si vero agatur dc rebus quae valorem non ex­cedunt mille libellarum seu francorum, est loci Ordina­rius, audito administrationis Consilio, nisi res minimi mo­menti sit, et cum eorum consensu quorum interest. §. 3. Si denique de rebus quarum pretium conti­netur intra mille libellas et triginta millia libellarum seu francorum, est loci Ordinarius, dummodo accesserit con­sensus tum Capituli cathedralis, tum Consilii administra­tionis, tum eorum quorum interest. §. 4. Si agatur de alienanda re divisibili, in petenda licentia aut consensu pro alienatione exprimi debent par­tes antea alienatae; secus licentia irrita est.

Next

/
Oldalképek
Tartalom