A Győri Püspökség Körlevelei, 1916
Tartalomjegyzék
56 előrehaladt, hogy a harangoknak a hadvezetőség által leendő átvétele az egyházi főhatóságok által rendelkezésre bocsátott kimutatások alapján rövid időn belül megkezdhető lesz. Ezen akció nagy jelentőségének teljes méltánylásával az egyházi főhatóságok szem előtt tartva az állam legéletbevágóbb érdekeit, a hadvezetőségnek hadianyagokban leendő megfelelő ellátásában áldozatkészen és befolyásuk érvényesítésével a kívánt mértékben bizonyára megfeleltek. Az egyházi főhatóságoknak ezen akció tekintetében elfoglalt álláspontja, valamint az egyházaknak sokszor tapasztalt áldozat- készsége bizonyára lehetővé teszik, hogy a harangoknak a hadiszolgáltatási törvény alapján való igénybevétele mellőzhető lesz s hogy a rendelkezésre bocsátott harangok térítés ellenében való átengedése akadálytalanul keresztülvihetőnek mutatkozik. A szükséges intézkedéseknek már a jelen időpontban való előkészítése érdekében van szerencsém a Főtiszt. Főhatósággal a következőkben közölni, hogy mikép van tervbe véve ezen akció végrehajtása. Mihelyt az egyes egyházmegyék (egyházkerületek) harangjairól szóló kimutatás az átvételre alkalmasnak találtatott, annak egyik példányát a hadügyminisztériumnak fogom megküldeni, a kimutatás második példányát pedig az illető egyházi főhatóságnak visszaszármaztatom. A hadügyminisztérium a neki megküldött kimutatást haladéktalanul az illetékes katonai parancsnoksághoz továbbítja, amely a maga részéről a harangok leszerelési munkálatainak biztosítására pályázatot hirdet és az ez alapon történt döntés után a harangok leszerelését megkezdi. A katonai parancsnokság a harangok leszerelésének és átvételének keresztülvitelével egy tisztet, népfölkelő mérnököt, vagy katonai hivatalnokot fog megbízni. A katonai parancsnokság e képviselője oly utasítást nyerend, mely szerint a harangok levétele a hadügyminisztérium által a katonai parancsnokságnak megküldött kimutatások alapján eszközlendő, mely kimutatásokban a legeminensebb vallási érdekek, valamint a művészeti, illetve történelmi műemlék szempontjából meghagyandó s így az átvétel tárgyát nem képező harangok zöld tintával vannak megjelölve. E kimutatások alapján a katonai parancsnokság képviselője érintkezésbe lép az illető plébánossal, lelkésszel, illetve helyettes-lelkésszel, miközben a leszereléssel kapcsolatos építési és egyéb műszaki teendőknek a helyszínén való megbeszél- hetése és megállapítása végett a hadvezetőség részéről a harangok leszerelésével megbízott vállalkozó is tartozik jelen lenni. A vállalkozónak kötelessége lesz a harangok leszerelése közben az épületeken netán okozott károkat saját költségén a katonai parancsnokság által megállapítandó időn belül eszközlendő helyre- állítása. Erre nézve tisztelettel megjegyzem, hogy a hadügyi kormányzat intézkedése folytán a vállalkozó szavatosságára egy év állapíttatott meg, miért is felhivandók volnának a lelkészek, illetve az erre hivatott közegek, hogy a harangok levétele következtében az épületekben esetleg beálló károkat, és pedig a netalán később észlelhetőket is, annyival is inkább jelentsék be ezen határidő letelte előtt az illetékes katonai parancsnokságnál, mert ezen időn túl a hadvezetőség ebbeli kötelezettsége megszűnik.