A Győri Püspökség Körlevelei, 1915

Tartalomjegyzék

138 itthon pedig szive győzhetetlen erővel su­gározza be Szent István koronáját. Helye­sen mondotta Magyarország miniszterel­nöke egyik beszédében, hogy: »vajjon en­nek a nemzetnek minden fia, ennek az or­szágnak minden polgára, nem mutatja-e az áldozatkészség, a jótékonyság folyto­nos példáiban, hogy a háborúnak abban az irányban is meg' van a maga buzdító, felemelő hatása, hogy a jótékonyság, á szeretet jöltevő nemtője áldásosabban mű­ködik most, mint a béke mindennapi fog­lalkozásai között ?« Valóban a háború megérteti az em­berekkel, hogy nem állhat minden egyes egyén ugyanazon a helyen, de bárhol áll is, szolgálhat és kell is szolgálnia a közös cél elérésére. Ennek tudatában fordulunk újból a hazafias magyar társadalomhoz, hogy a jótékonyság gyakorlásának egy újabb for­rását nyissuk meg számára. Egy művészi kivitelű, bronzból készült Hadi Zászlószöget hozunk forgalomba, amely díszes tokkal együtt darabonkint 15 koronába kerül. Azok a néma zászlók, melyek nem harctereken lobognak, hanem itthon ma­radva szimbolizál jóik az egyes erkölcsi tes­tületeket, egyleteket, társulatokat, jogi sze­mélyeket stb., nem lehetnek el anélkül, hogy egy egységes jelvénnyel a most fo­lyamatban levő nagy korszak emlékét meg ne örökítsék. Nem maradhat el e jelzés az egyházi zászlókról sem, amelyek a mennyei di­csőséget hirdetik, — hirdessék egyúttal vitéz hadseregeink földi dicsőségét is. Hirdessék az igaz ügy diadalát, mely­ért küzdünk, díszelegjen ott e szög min­den zászlón, az igazság győzelmének em­lékére, megörökítésére annak, hogy Ma­gyarország fenmaradásáért és egy újabb, diesteljesebb s talán boldogabb ezredév megalapozásáért folyik a küzdelem: In Memoriam 1914—1915. — mint e Hadi Zászlószög jeligéje mondja. De nem fogják elmulasztani e jóté­konysági vállalkozásunk támogatását bi­zonyára a hatóságok, vármegyék, városok, községek, iskolák és közintézetek stb., stb. sem, melyek mindegyikének van legalább egy-egy zászlaja, mely ott lobog megfelelő helyén már most is, mikor megjön amesz- sze harcterekről a dicső diadalnak hire és kigyulladnak az örömtüzek a legkisebb kunyhótól a királyi palotákig. Sőt, hogy azok se szoruljanak el a jótékonyság ez újabb teréről, kik zászlók­kal nem rendelkeznek (asztaltársaságok, bankok, pénzintézetek, magánosok stb.), gondoskodott az Országos Hadsegélyző Bizottság arról is, hogy a Hadi Zászló­szög passe-partout-ba, vagy márványba il­lesztve, a falon, mint dísztárgy, esetleg el­nöki asztalon, mint levélnyomó, külön megrendelésre szintén forgalomba hozat­hassák (á 25 K árban). Az Országos Hadsegélyző Bizottság Jelvényosztálya nem fog ismerni fáradsá­got, hogy a hazafias közönség szivéhez és a társadalom minden nej tekéhez hozzá­férkőzzék, — meg vagyunk róla győződve, hogy viszont az itthonmaradottak lelkes és áldozatkész serege bű marad önmagá­hoz s nem zárja cl nemes szivét e vállal­kozásunk előtt, főleg akkor, midőn ez al­kalommal egyesületekhez és más alakula­tokhoz fordulunk, amelyeknek a hozandó áldozat bizonyára könnyebb, mint az ed­dig már amúgy is erősein igénybe vett ma­gán sz emélyeknek. Legyen szabad még azt a kérelmet is intéznünk az összes egyesületekhez és tár­sulatokhoz, hogy a Hadi Zászlószöget, \a mai nagyidők emlékére és mindenkinek I

Next

/
Oldalképek
Tartalom