A Győri Püspökség Körlevelei, 1914
Tartalomjegyzék
48 emberi furfang, magyarázgatás, találgatással szemben világosan és biztosan közli velünk: mi az Istennek parancsa, törvénye számunkra. Már az ószövetségben Mózes utján közölte az Ur a tizparancsola- tot. Az Üdvözítő nem jött e törvényt felbontani, hanem inkább megerősíteni, tökéletesíteni s azonfelül az Anyaszentegv- ház parancsaiban állított fel számunkra rendszabályokat, melyek a hívek millióit üdvösen, lelki hasznukra irányítják. Mekkora jótéteménye ez a hitnek! Mert a törvény, a parancs arra Való, hogy az embert óvja, őrizze attól, ami testben-1 élekben, ideig és Örökké való életében megrontja és rávezesse arra, ami testén ek-lelkének javára, üdvösségére szolgál. Az állatot az ösztöne védelmezi, azért pl. a mérges, ártalmas növénytől, tápláléktól elfordul, óvakodik. Az embernek akarata szabad, de, hogy a szabadságát a maga ártalmára ne használja, azért van oltalmul adva Isten parancsa. Oktalan beszéd tehát az, amely az isteni parancsokban az ember korlátozását, terhet, nyűgöt lát, holott azok éppen a védelmére, segítségére vannak felállítva. Nyugodt elmével be is kell azt látni minden gondolkodó embernek, ha valaki mégis lázong Istennek egyik-másik vagy akár valamennyi parancsa ellen, az arra mutat, hogy a nagy indulat, szenvedély elhomályosította az Ítéletét, fölzavarta a lelkét. Pedig az Isten csak úgy bánik velünk, mint a szerető atya 'gyermekével. Csak azt tiltja, ami valóban ártalmunkra szolgál és nem a saját hasznára, mert nincs reánk szüksége, hanem hozzánk való szeretetből: bizonyítja ezt a tízparancsolat minden egyes rendelkezése. Az első parancs a többinek foglalata, azt kívánja, hogy egyedül a mi Urunkat, Istenünket imádjuk, neki szolgáljunk és idegen, hamis isteneket ne ismerjünk. Ez j a parancs az emberiségre a legnagyobb jótétemény, amely a pogány népek rettenetes bűnétől, a bálványok imádásától megoltalmazza. Milyen nagy eltévelyedés a szegény, nyomorult emberre, ha elfordul az egy igaz Istentől s lealacsonyodik a hamis istenekhez, azt mutatja a pogány világ vigasztalan, lealázott állapota, siralmas élete. Mindezen nyomorúságból kiemel az Isten parancsa, amelyből következik, hogy az Isten kívánja, hogy higy- jünk neki, bizzunk benne, szeressük őt. Mintha azt mondaná a mennyei Atya: Fiam, használd elsősorban boldogulásodra azon testi, lelki erőket, amelyeket neked ajándékoztam a természet utján. De azután, ha minden tehetségedet megfeszítetted, eljutsz azon pontra, ahol magadtól nem boldogulsz és akkor segítségedre vagyok, s amit még tudnod kell, közlöm veled a hit igazságaiban; feszítsd meg minden erődet is az élet küzdelmében, ha azután eljutsz azon pontig, amelyen magad erejéből már nem boldogulhatsz, bízzál bennem, kérj tőlem segítséget, s ha üdvösségedre szolgál, akkor, amit kérsz, meg is adom számodra; min- denekfelett pedig szeress, mert igaz boldogságodat csak bennem találhatod meg. Ilyen szándékai vannak az Istennek velünk, amikor tőlünk hitet, reményt, sze- retetet követel. De minderre nem az Istennek, hanem magunknak van szükségünk. A hit, remény, szeretet által a legkedvesebb szolgálatot tesszük ugyan az Istennek, de sokszorta többet önmagunknak, kimondhatatlanul több az, amit kapunk, mint az, amit adunk. Ha egy nagy tudós lehajol az egyszerű emberhez, csak természetes, hogy ez hitelt ad neki; ha egy hatalmas ur felajánlja á gyengének segítségét, csak természetes, hogy az igénybe veszi; ha egy végtelenül szeretetreméltó lény lebocsátkozik hozzánk, magához ha
