A Győri Püspökség Körlevelei, 1914
Tartalomjegyzék
44 meg előtte és megszólítá: »Látsz-e engem? Igen, — volt a Válasz. Hallod-e hangomat? Hallom. Nos hát, ne feledd, hogy ami lát benned, noha szemeid csukva vannak, ami hall, noha álomba vagy merülve, amivel szómat érted és gondolkozol, az a lelked, melyet tagadsz. Úgy viseld hát gondját, hogy kárát ne valljad!« Ez a képletes beszéd az emberiség számlálatlan millióinak a gondolatát fejezi ki, mert minden nép, bármiféle égtájon lakott is, a testtől külömböző, külön életre képes emberi léleknek létezését vallja. Együgyü, gyerekes kifogás tehát az a mondás, hogy a másvilágról még nem tért vissza senki. Ha úgy volna is, aiminthogy nincs úgy, az emberiségnek tanuságtétele elegendő bizonyíték. Mert ugyebár a külső látszat, az, amit a testi szemek látnak, azt mutatná, hogy a testi élettel megszűnik az ember. De ha az emberiség ezen külső látszat mellett is épen az ellenkezőjét tudja, aszerint él és gondolkodik, az arra mutat, hogy a gondolkodó ember továbbra, messzebbre lát, mint a testi szeme, a lelki szemével látja, hogy a testnek pusztulása nem jelenti egyben a léleknek pusztulását, hanem a lélek azontúl is tovább él s megvan a maga külön célja, rendeltetése. Szent hitünknek épen az a kimondhatatlan értéke, hogy ezt a nagy igazságot újabb világításba helyezi és minden kétségen kívül teszi, mert Jézus Krisztus maga legyőzte a halált, feltámadásában szemünk elé állította a testi halál után visszatérő győzedelmes életet. A megátal- kodottság ezt a fényes bizonyítékot is tagadhatja, amint tagadhatja a vak, hogy a nap süt az égen. De ezen tagadásban nem a nap a hibás:, hanem a vak, aki nem képes a nap sugarait befogadni. Az igazság megismerését is akadályozza a lelki vakság, a gonosz akarat, amely tusakodik az igazság elismerése ellen. A mostani tagadók azért nem ismerik el a feltámadás igazságát, mert az esemény távol esik tőlük, már nem ellenőrizhetik az igazságot. Azok, akik az Urat megfeszítették, közel voltak az eseményhez, nem tagadhatták, igy tehát azzal fordultak ellene, hogy a gonoszlélek segítségével ment végbe. Egy szóval, aki nem akar az igazság előtt meghajolni, annak a megboldogult lelkek is hiába térnek vissza a másvilágról. Érthetően figyelmeztet erre a szomorú valóságra az Üdvözítő a szegény Lázárról mondott példabeszédben. A duslakodó gazdag a kárhozat fenekéről szól Ábrahámnak, hogy küldje a szegény Lázárt az ő rokonaihoz figyelmeztetőnek, nehogy olyan gonoszul járjanak, amiként ő. És mi a válasza a pátriárkák atyjának erre a késői könyörgésre? »//a Mózest és a prófétákat nem hallgatják, akkor, ha valaki a halottak közül feltámad, annak sem hisznek.« (Luk. 13, 31.) Nagy tanulság foglaltatik e szavakban, Krisztusban Szeretteim, és komoly figyelmeztetés számunkra, mert -e szavak azt jelentik, hogy ha valaki nem fogadja el jóakarattal a hitnek tanítását a lélek értékéről, életéről, a hitnek tanítását, amelyet annyi nyilvánvaló szivet-lelket emelő tanúbizonyság támogat, a hitnek tanítását, amely magának az igazmondó Istennek az üzenete, a tanítása hozzánk, az a maga gyarló szemeinek bizonyságát még inkább letagadja, kiforgatja. Annál inkább megnyílik a lelke a hit tanítása előtt annak, akinek a lelke ép, egészséges, akinek a lelke a maga hibájából nem nyomorodott, nem vakult meg. Ép lélekkel pedig elfogadjuk, valljuk azt a nagy igazságot, hogy a test pusztulásával még nem pusztul el a lélek, hanem él tovább. »Nincs itt maradandó városunk, figyelmeztet sz. Pál apostol, hanem a jö
