A Győri Püspökség Körlevelei, 1914
Tartalomjegyzék
5 tinnak ama ténye, hogy a keresztény ka- tholikus vallás gyakorlatát, teljesen szabaddá tette, a nagy világtörténeti események sorozatában is kimagasló tény. Nagy volt Konstantin császár elhatározása, ha mint személyes cselekedetet tekintjük, mert kevés fejedelem szakított oly gyökeresen és annyira mélyreható módon a múltakkal, mint Konstantin császár 313- ban, amikor a milánói edictumot kibocsátotta. Addig a keresztény katholikus vallás és követői válogatott kinzások és üldözések céltáblái voltak. Akik az erőszakos halált elkerülték, azok vagyonúkban, szabadságukban szenvedtek érzékeny károsodást. Tudta a régi római hivatalos világ, hogy erős meggyőződés szilárdabb összekötő kapocs, másrészt maróbb bomlasztó elem, mint a törvények, a légiók ereje, azért tört minden eszközzel arra, hogy a pogány államvallást fentartsa. Ámde a keresztények vére a hitnek Hermo magja lett, —• sanguis Martyrum semen Christianorum — a pogány vallás nem volt tartható és Konstantin császár elég nagy volt ahhoz, hogy azt nemcsak belátta. hanem bátor lélekkel le is vonla a belátásból a gyakorlati következtetést. Ezen elhatározásában van világtörténelmi nagysága. Tárgyi tekintetben pedig az esemény nagysága abban áll, hogy az nem mint élettelen, holt visszaemlékezés jelentkezik a reá következett nemzedékek öntudatá- ban, hanem mint folyton folyvást meg- ujuló életföladat, örökkön élő, megifjuló meggyőződés, amelyből a művelt emberiségnek legértékesebb lelki és szellemi javai sarjadoztak. Az egyház szabadsága a Konstantin- féle alkotástól kiindulólag külömböző irányban fejlődött. Nyugaton a Chlodvi- gok-on, Nagykárolyok-on, Szent-Istváuokon, Szent Lajosok-on keresztül megőrizte önállását, keleten a byzantizmus vaskarjai fojtogatták úgy az egyháznak, mint magának az államnak mondhatatlan kárára. Az állami mindenhatóság nem okult Byzanc példáján, más köntösben, a fejedelmi abszolutizmus alakjában kinyújtotta kezét az egyház szabadsága ellen, s gallikan, febronian, jozefinista rendszerek képében szomorú fejezetekkel töltötte meg az egyház történetének lapjait. De nem kevésbbé sötétek e lapok a polgári közszabadságok történetében annak bizonyságául. hogy ahol az államhatalom az egyház szabadságát letiporja, ott az egyéb emberi és polgári jogok is kockán forognak. A forradalom szelleme elsöpörte az abszolutizmus rendszerét, de — amint a forradalom szülőföldjének, Franciaországnak példája mutatja — a legdemokratikusabb alkotmány is torzképe marad az igazi szabadságnak, ha az abszolutizmus romjain az állami mindenhatóságnak emelnek uj oltárt az egyház szabadságának lenyügözésével. Csúf képmutatás, a szabadság gondolatának prostituálása az, ha a közhatalmat kisajátítják arra, hogy az egyházat az iskolából, nevelésből, sőt még a kórházak betegszobáiból is kiszorítsák, biz az újkori pogányság époly cseréplábakon épül, mint a régi római imperiumnak zsarnoki államrendszere, s mint ez, kikerülhetetlenül a tömegek elal jasodására, a jellemek megrontására vezet. Hazánkban Szent István királyunk bölcsesége megvetette az ép, egészséges államfejlődés alapjait azáltal, hogy a Konstantinéhoz méltó intézkedéseivel biztosította az egyház szabadságát. Ápoljuk, Krisztusban Szeretteim, a Széni István szellemét, mindenekelőtt pedig hűséges kötelességludással használjuk az alkal-
