A Győri Püspökség Körlevelei, 1913
Tartalomjegyzék
97 államsegélybén részesülő intézetek általában nem kellőképen tesznek eleget az 1907. III. t.-c. II. fejezetének végrehajtása tárgyában 1907. évi 55.800. keresk. min. szám alatt kiadott utasítás (I. Magyarországi Rendeletek Tárában, 1907. évi I. kötet 101. sz. II. rész alatt, a 8837. s következő lapokon) abbeli rendelkezéseinek, hogy „az általuk az előző évben eszközölt mindennemű, tehát akár nyílt, akár korlátolt versenytárgyalás utján, akár szabadkézből kiadott (rendelt), illetőleg iparosoktól vagy kereskedőktől kézi bevásárlás utján beszerzett iparcikkekről és az új építkezésekről kimutatásokat tartoznak készíteni.“ Ezek a kimutatások a beszerzett iparcikkekről (ipari szállításokról) a fentidézett rendelethez csatolt 2. sz., az új építkezésekről pedig a 3. számú minta szerint készítendők. E minták szerinti kimutatásokat mindenkor legkésőbb a következő év április hava végéig kell közvetlenül a m kir. 2. melléklet az 55 800/1907. K. M. sz. 15. §-ához. kereskedelmi muzeum igazgatóságához (Budapest, VI., Akadémia-utca 3.) beküldeni, illetőleg bármely értékű ipari szállításra (pl. tanszerek, irodaszerek, tornaszerek, bútorok stb. beszerzésére) vagy építési munkákra vonatkozó szerződések, alkuegyezmények, esetleg az elfogadott ajánlatok bélyegtelen másolati példányai a hazai származás ellenőrizhetése végett ugyancsak a m. kir. kereskedelmi muzeum igazgatóságához küldendők, esetről- esetre, a szerződés (alkuegyezmény) megkötésétől, (ill. amennyiben felsőbb hatósági jóváhagyásra nyert értesüléstől) illetőleg az ajánlat elfogadásától számított tizenöt napon belül. Van szerencsém tisztelettel felkérni, méltóztassék a hatósága alá tartozó s államsegélyben részesülő iskolák igazgatóit szigorúan utasítani, hogy a szóban levő rendelkezéseket pontosan hajtsák végre. Fogadja tiszteletem nyilvánítását. Budapest, 1912. évi nov. hó 23. A miniszter helyett: Ndray-Szabó s. k., államtitkár. Kimutatás a--------------------í------------------által _________évben iparosoknál és kereskedőknél beszerzett (megrendelt) iparcikkekről.1) 1. A szállított iparcikkek II. Ez értékből III. A vállalkozó IV. A cikket tényleg előállított gyáros vagy iparos5) V. A külföldi beszerzést engedélyező miniszteri rendelet, esetleg telefonon nyert engedéiy száma és kelte VI . Megjegyzés tételszáma me gnevezése2) mennyisége Értéke ha zai külföldi kétes8) származású neve, foglalkozása és lakhelye4) K í f K f II K 1 f K f Jegyzet. ') E kimutatásba az építkezésekhez beszerzett iparcikkek (anyagok) nem veendők fel. — Azok számára a 3. minta szolgál. a) Ha, ami rendes dolog, a kimutatást szerkesztő hivatal több iparág (mesterség) köréhez tartozó iparcikket szerzett be, azok rendeltetésszerű használatnak megfelelően csoportosítva, de a csoporton belül, bármily kis értékű legyen is a beszerzés, névszerint egyenkint felsorolva veendők fel. A fő-, esetleg alcsoportok értékrovatainak összegei s legvégül a főösszegek is kitüntetendők. s) E rovatba Írandó pl. az oly cikkek értéke, melyek kereskedőktől kézi bevásárlás utján szereztettek be és melyek származása kétséget kizárólag nem volt kideríthető. 4) A foglalkozás pontosan körülírandó (pl. lakatosmester, kalapgyáros, vaskereskedő stb.) s) Ha maga a vállalkozó egyúttal az előállító gyáros vagy iparos, úgy az alrovatba csak annyi Írandó: „saját műhely (telep, gyár)“.