A Győri Püspökség Körlevelei, 1912

Tartalomjegyzék

68 3227. sz. Művek ajánlása. Meg nem becsülhető hatással vannak ezek a nagygyűlések a falusi népre s oly fejlődés előkészítői lehetnek, melyek a leg­tökéletesebb összhangban vannak az egy­ház törekvéseivel. A szövetség az idei országos gazda- gyűlést junius 19-én Siófokon tartja meg, amikor is fontos birtokpolitikai, vámvé- delmi s a falusi nép jövedelmének a foko­zására vonatkozó kérdéseket tárgyalnak. Éppen azért felhívom Ntd'ő lelkész- kedő Papságomat, hogy a gyűlés célját megismertetvén a hívekkel, őket a gyű­lésen lehető nagyszámban való megjele­nésre rábírják. Győr, 1912. május 20. Dr. Weisz János grázi egyetemi tanár Világtörténelmét fordította és kiadta Szabó Ferenc nagy becs kereki apátplebános. — 22 nagy kötet, nagy 8-adrét 23.5—-15.5 cm.) alak. Ára fűzve 132 kor., díszes fél- bőrkötésben 167 kor. Kapható dr. Kiss János egyetemi tanár, pápai praelatusnál Budapest, IX., Mátyás-utca 18. sz. Kitűnő munka. A kritika egyhangú elismeréssel fogadta. A francia forrada­lomról szóló részét pedig, mint remeket s a maga nemében páratlant magasztalta. Amellett, hogy szigorúan tudományos, kellemes olvasmány is. — Most, midőn szinte divattá vált a múlt megvetése és becsmérlése, midőn a fogalmak zavará­nak a korát éljük: kétszeresen szükséges és hasznos e munka, mely a múlt nagy tényeit és fölemelő igazságait bemutatja s a bizonytalan jövendőkbe belevilágít. Dr. Kiss János egyetemi tanár, pápai praelatus, aki az elhunyt fordító és ki­adó kérése alapján és hagyatéka érdeké­ben a mű terjesztésére vállalkozott, lehe­tővé akarja tenni azt is, hogy az esetleg csonka mű kiegészíthető legyen. Azért kö- tetenkint fűzve 6 kor., kötve 7.60 kor.-ért készségesen pótolja a hiányzó köteteket. Melegen ajánlom. Buzsáky Imre, Gyakorlati Hitelemzé­sek. Pécs, 1911. Felöleli az I—II. osztály anyagát a Róm. Kath. Elemi Katekizmus és az 1907. évi Tanításterv és Utasítások alapján, 60 órára beosztva. A munka jó szolgálatot tesz különösen kezdő hitokta­tóknak, de idősebb hitoktatók is haszon­nal forgathatják. Megrendelhető a szer­zőnél: Vörösmart (Baranya m.). Ára bér- mentes küldéssel, fűzve 3 korona, egész vászonkötésben 4 korona. Orgonakiséret a szentmisében előfor­duló feleletek énekmódjához. Kersch Fe­renc volt esztergomi főszékesegyházi kar­nagy nyomán a Graduate Romanum va­tikáni kiadásának megfelelőleg' átdolgozta Kersch Mihály kulai plébános. Kapható a szerzőnél Kulán (Bács m.). Ára 3 kor. Ezen füzet Szentséges Atyánknak az egyházi zene érdekében kiadott motu pro- prióját tartja szem előtt s alkalmas segí­tője a kántor uraknak, hogy a szentmisé­ben előforduló feleleteket helyesen éne­kelhessék. Melegen ajánlom. Győr, 1912. május 20. Boldogult elődöm, dr. Zalka János győri püspök, a szegényebb plébániák és kápláni állások részére különböző egy­házmegyei alapokból kiutalt állandó jel­legű segélypénzek közvetítésére 1872-ben Nova Cassa név alatt fizető-pénztárt léte­sített. A segélyek nagyobb részének ki­szolgáltatását azonban 1911. évi juliushó 1-től kezdődőkig az orsz. kongruapénztár elvállalta s ezzel a Nova Cassa eredeti rendeltetése is szükebb határok közé szo­rult, úgy, hogy a Nova Cassa további fen­3228. sz. Nova Cassa megszün­tetése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom