A Győri Püspökség Körlevelei, 1911

Tartalomjegyzék

5

Mindezek érett megfontolása után a szentségek ügyeivel foglalkozó szent testület 1910. julius 15-én tartott egyetemes ülésében jónak látta a gyermekek első szent áldozására vonatkozólag a következő mindenütt betartandó szabályokat elrendelni, hogy így a fölsorolt visszaélések teljesen kiküszöböltessenek és a gyermekek már zsenge koruktól kezdve Jézushoz ragaszkodjanak, vele egy életet éljenek és a romlás veszélyei ellen nála védelmet találjanak.

I. Beszámíthatóság korának úgy a szent gyónásra, mint a szent áldozásra vonatkozólag az a kor tekintendő, mikor a gyermek eszével élni kezd, tehát úgy a hetedik év körül, esetleg azon fölül, vagy akár épen azon alul is. Ettől kezdve kezdődik a szentgyónás és szentáldozás parancsának kötelezettsége.

II. Az első szentgyónáshoz és szentáldozáshoz nem szükséges a hittannak teljes és tökéletes ismerete. Kötelessége azonban a gyermeknek később az egész katekizmust értelmi képességéhez mérten fokozatosan elsajátítani.

III. Hogy a gyermek az első szentáldozásra méltóképpen előkészülhessen, a hittannak oly fokú ismeretére van szüksége, mely szerint az üdvösségre elkerülhetetlenül szükséges hittitkokat fölfogásához mérten értse, a szentségi kenyeret a közönséges mindennapitól megkülönböztesse és korához való áhítattal járulhasson az Oltáriszentséghez.

IV. A gyónás és áldozás parancsának kötelezettsége, mely a gyermeket terheli, elsősorban is azokra hárul, kik a gyermekről gondoskodni tartoznak, úgymint a szülőkre, lelkiatyára, tanítókra és plébánosra. Az atyának pedig vagy az ő helyettesének és a gyóntatónak dolga, a római katekizmus szerint a gyermeket az első szentáldozáshoz engedni.

V. Rajta legyenek a plébánosok, hogy évente egyszer vagy többször is elrendeljék és megtartsák a gyermekek egyetemleges áldozását és arra necsak az első szent áldozókat engedjék, hanem másokat is, kik szüleik vagy gyóntatójuk beleegyezésével, mint föntebb mondottuk, már előzőleg is részesedtek az oltár szent áldozatában. Egy-két napon át előzetes előkészítésben részesüljenek.

VI. Kikre a gyermekek gondozása van bízva, azon legyenek, hogy a gyermekek az első szentáldozás után többször is áldozzanak és ahol lehetséges, akár mindennap, mint azt Krisztus Jézus és az anyaszentegyház óhajtja, és hogy azt olyan áhitattal végezzék, ahogy azt koruktól várni lehet. Ne feledjék továbbá azok, kiket illet, hogy súlyos kötelességük utána nézni, hogy a gyermekek a nyilvános hitoktatásokra eljárjanak; ha pedig ez nem lehetséges, akkor más úton-módon kell vallásos oktatásukról gondoskodni.

VII. Mindenképen rosszalandó az a szokás, hogy a gyermekeket nem engedik a szentgyónáshoz, vagy őket egyáltalán föl sem oldozzák, mikor már eszük használatával birnak. Miért is azon legyenek az egyházi hatóságok, hogy ez a szokás, ahol szükséges, akár fenyíték igénybevételével is, de föltétlenül kiküszöböltessék.

VIII. Fölötte kárhoztatandó visszaélés megtagadni a szent útravalót és az utolsókenet szentségét oly gyermekektől, kik eszük használatával bírnak és őket kisdedek módjára eltemetni. Azok ellen, kik ebből a szokásból nem engednének, az egyházi hatóság legszigorúbban járjon el.