A Győri Püspökség Körlevelei, 1910

Tartalomjegyzék

d) A Szent-István-Társulat naptára 1911. évre, mely a katholikus nép számára közöl hasznos tudnivalókat. A Szent-István-Társulat rendes tagjai 10 korona, pártoló tagjai 2 korona óvi dijat fizetnek a társulat céljaira, melyek ellenében a fentebb elsorolt könyvillet­ményeket kapják. A társulat rendes és pártolótagsági intézményét, úgyszintén irodalmi kiad­ványait t. papságom figyelmébe és pártolásába ajánlom. Győr, 1910. december 1. 146.833. VII-d./i9io. B. M. számú körrendelet. — Lelkészek és hatósági személyek érintkezése kolerabetegekkel. — (Valamennyi törvényhatóságok első tisztviselőjének.) Egy felmerült esetből kifolyólag szükségesnek tartom a kolerabetegeknek lelkészek által való látogatása tekintetében a következőket elrendelni: Mint főelv szem előtt tartandó, hogy a lelkészkedő papságot kolerabete­geknek lelkészi funkciók teljesítése (gyóntatás, áldoztatás, utolsó kenettel való ellátás) céljából leendő meglátogatásától eltiltani, őket ebbeli működésükben megakadályozni vagy hátráltatni nem szabad; de ez nem is szükséges, mert az aránylag egyszerű, mindenütt könnyen kivihető elővigyázati szabályok lelkiismeretes betartásával a kolera elhurcolása kielégítő biztossággal elkerülhető. Ennek előfeltétele csak az, hogy egy­részt a lelkészek a kolera természete terjedése, elkerülhetése stb. felől az alapvető fogalmak helyes ismeretével, valamint az előirt s kötelező óvórendszabályokról tudomással birjanak, másrészt, hogy az utóbbiakat a részletekig pontosan be is tartsák. A szükséges óvórendszabályok között nincs egy sem, mely vallási tekinte­teket sértene, mely a lelkészi funkciók méltóságát vagy komolyságát veszélyeztetné, avagy azoknak teljesítését gátolná. Ennélfogva olyan lelkész ellen, aki ezek ellenére az elrendelt óvórendszabályoknak hanyagul vagy éppen nem tehetne eleget, mi által a közegészségügyet a kolera terjesztése útján tényleg nagy mértékben veszélyez­tetheti, törvényes rendelkezések alapján lehet és kell is eljárni. A lelkészeknek, különösen a vidéken működőknek, a fertőző betegségek és nevezetesen a kolera elleni védekezés alapelveivel, valamint a saját magukra és hiveikre nézve kötelező rendszabályokkal való megismertetése és ez utóbbiak helyes­ségéről és szükségességéről való meggyőzése különben is a közegészségügy szem­pontjából rendkívül fontos, mert falvainknak talán legnagyobb részében alig van ember, aki intelligentiája és a népnél birt tekintélye és befolyása folytán többet tehetne a közönségnek e kérdésekben való felvilágosítása iránt, mint éppen a lelkész. A lelkészek saját tájékoztatására kiváló szolgálatot tehet az ázsiai kolera tárgyában máris létező Utasítás. Ennek éppen az a része, mely a kolerabeteggel érintkezett személyek teendőiről szól, eléggé részletes is. Ami pedig különösen a lelkészi hivatás folytán szükségessé váló óvórend­szabályokat illeti, okvetlen megkövetelendők a következők: A lelkész valamilyen könnyen fertőtleníthető tiszta lepel, lepedő, porköpeny vagy hasonlónak a betegszobába lépés előtt való felöltése által ruházatát a fertőzés Nr. 7363. Kolera elleni védekezés betegellátás alkalmával. V) *

Next

/
Oldalképek
Tartalom