A Győri Püspökség Körlevelei, 1908
Tartalomjegyzék
3i azt, ami látható, érzékelhető, és amint és amennyiben érzékelhető, ezen korlátokat túllépni nincs joga, de nem is képes rá. Tehát nem emelkedhetik Istenismeretre^ nem szerezhet bizonyosságot Isten létéről, a látható világból sem. Ebből következik, hogy Isten a tudás tárgya legalább direct nem lehet; ami pedig a történeti tudást illeti, Isten ennek sem lehet tárgya — nem történeti subjectum. — Ha pedig ez így van, akkor mi történik a bölcseleti Istentannal, a hit indító okaival, a kinyilatkoztatással, kiki könnyen beláthatja. A modernisták mindezt egyszerűen törlik s az intellektualizmusra utalnak; mert mindez, mint ők mondják, mosolyt keltő, rég elavult dolog. Az épenséggel nem feszélyezi őket, hogy ezen nagy horderejű kérdéseket az egyház a leghatározottabban kárhoztatta, amennyiben a vatikáni zsinat kimondta: »Ha valaki azt mondaná, hogy az egy igaz Istent, Teremtőnket és Urunkat a teremtett világ útján, az ész természetes világával biztosan megismerni lehetetlen, legyen kiközösítve,« továbbá: »Ha valaki azt mondaná, hogy lehetetlen, vagy nem hasznos dolog, hogy az ember isteni kinyilatkoztatás útján oktattassék ki az Istenről és a neki tartozó tiszteletről, legyen az kiközösítve,« végűi: »Ha valaki azt mondaná, hogy az isteni kinyilatkoztatás hihetősége külső jelek (csoda, jövendölés) által nem bizonyítható, hanem csakis belső tapasztalat, avagy külön kinyilatkoztatás útján vezethető az ember a hitre, legyen az kiközösítve.«' Ezek után bajos megérteni, mikép térnek át a modernisták az agnoszticizmusról, amely kizárólag a megismerés lehetetlenségét hangoztatja, a tudományos és történeti atheizmusra, mely az Isteneszme tagadásában áll; érthetetlen, mi jogon lehet abból, hogy megismerésünk határain túl van az, vájjon az emberiség történetének folyásába Isten beavatkozott-e vagy sem, azt következtetni, hogy a történelem Isten teljes figyelmen kívül hagyásával tárgyalandó, mintha tényleg be nem avatkozott volna. Az pedig náluk absolut tétel, hogy a tudomány, a történelem is atheista legyen, csak a (pozitív tények) tüneményeknek van itt helye s mellőzendő teljesen Isten s minden, ami isteni. — Ezen absurd tanból kifolyólag mit kell tartani Krisztus személyéről, életéről és haláláról, feltámadásáról és mennybemeneteléről, mindjárt meg fogjuk látni. Az agnosticzizmus azonban a modernista bölcseletnek csak egy része, negativ része; pozitív része pedig a vitális immanentia tana. Az egyikből a másikba így térnek át. A vallásnak, akár természeti, akár természetfeletti vallás legyen, mint bármely más ténynek, kell, hogy valami magyarázata legyen. Ámde a bölcseletben Istentan törlésével, a kinyilatkoztatás hihetőségének elvetésével, s minden külső kinyilatkoztatás elvetésével, minden külső magyarázat lehetősége ki van zárva, magyarázatot az emberen kívül hiába keresünk. Tehát a magyarázat az emberen belül keresendő és mivel a vallás az élet egyik formája, az ember életében keresendő. Ez a vallási immanentia elve. Minden vitális jelenségnek, tüneménynek, a minő a vallás is, első indító oka valamely szükséglet, valamely természeti impulzus a gyökere, ha szorosabban mint életjelenséget fogjuk fel, a szív, bizonyos érzelem a gyökere. Azért a vallás, melynek tárgya az Isten és a hit, mely minden vallás Vat. zsin. De revelet. Can I, 2. De fide, can 3.
