A Győri Püspökség Körlevelei, 1906
Tartalomjegyzék
2 3 vak elejét egyformán erős kh hanggal mondta ki.1 Ebből érthetjük meg azt is, hogy a papi fejedelem tornácában, amikor bent a tanácsteremben Ítéletet ültek Jézus felett, az ott levők Péterre azonnal ráismertek, és egyszerűen kimondották : »Te is galileai vagy és »bizonyára te is azok közöl való vagy, mert szólásod is elárul téged.«8 A zsidó Alti a galilelai ember szájában bizonyosan Kalpi-nak vagy Kolpi- nak hangzott, amiből azután könnyebb kimondással Klopi, görögös végzettel pedig Klopa lett. íme, Tisztelendő Testvérek és Krisztusban szeretett Híveim, ezek az Urnák névszerint is felsorolt testvérei, akikről most már nemcsak azt tudjuk, hogy az Urnák rokonai voltak csupán, hanem ismerjük az ő szüleiket is, nemkülönben a vérrokonság kötelékét, amely őket a szent családhoz fűzte. Ne ütközzünk meg rajta, hogy a szent irók is Jézus testvéreiről szólnak. Ok ezt részint azért teszik, mivel nyelvük sajátságait követik, másrészt pedig azért is, mert hűen akarták leirni a zsidók nyilatkozatait, akik a Megváltót szent József fiának tartották. Hisz szent Lukács egyenesen megmondja, hogy a zsidóknak ez általános véleményük volt. »Es Jézus mintegy harminc esztendős kezde lenni, fia lévén, amint vélik vala, Józsefnek.«3 A boldogságos Szűz magától az Istentől tudta meg, hogy az ő magzata Istennek Fia ; jól tudta azt, hogy ő nem sz. Józseftől szülte, s mégis a jeruzsálemi templomban keresett és megtalált Jézushoz e szavakkal fordul: »Fiam, miért cselekedtél igy velünk? íme, atyád és én bánkódva kerestünk téged«.4 Ha a feltűnés és botrány elkerülése végett a szent Szűz is atyjának mondja azt, a ki csak nevelőatya, miért nem mondhatták az evangélisták is Jézus testvéreinek azokat, a kik ő neki valóban rokonai, sőt a zsidók felfogása szerint atyai ágról a legközelebbi fokban unokatestvérei voltak !5 Gondoljátok el, szeretett Híveim, még azt is, hogy a haldokló Üdvözítő az ő anyját nem testvéreinek, hanem sz. János apostolnak oltalmába ajánlotta. Nem hiszem, és nem hihetem, hogy Jézus ezt megteszi, ha ő neki vagy hat testvére van, a kik anyjukat bizonyára eltarthatták volna. Ha más testvére nem volt volna is, mint Jakab, Jeruzsálemnek tekintélyes püspöke, sz. Pál szerint az Úr testvére, a kit kortársai az »igaz«-nak melléknevével tisztelnek meg6: ez a kiváló szentségű apostol az Isten Anyjáról bizonyára gondoskodott volna. De tiszteletből a Megváltó iránt e megbizás elfogadására Krisztus feltámadása után szivesen vállalkozott volna akármelyik apostol is. Csakhogy sz. János e kiváltságos feladatának alapja bizonyára abban van, a mit már a régi szentatyák is kiemelnek. Szent János t. i. szűzi életet élt; már pedig az Üdvözítő ezt az erényt nagyrabecsűlte, s a felsőbb keresztény tökéletesség hordozójának tekintette; s igy igen természetes, hogy a szüzek királynéját is tiszta lelkű tanítványának gondjaira bizta. S ha Krisztus az ő Anyjának támogatására is ilyen fertőzetlen apostolt szemelt ki, mennyivel inkább kellett tel1 I. Sepp: Leben Christi. II. 116. — 8 Máté 26, 73. — 3 Luk. 3, 23 — 4 Luk. 2, 48. — 5 „Vere Joseph pater fuit ? Quamvis sis hebes, dicere non audebis. An putabatur ? Eodem modo aestimentur et fratres, quo aestimatus est et prater“. S. Hieron, adv. Helvid, n. 16. — 6 Eusebius: Hist. Ecet. IV. 30.