A Győri Püspökség Körlevelei, 1906
Tartalomjegyzék
135 mozdítására kellene buzdítaniok. Az anyagi jólét érdekei után indulnak, akiknek az eszmények megvalósítására kellene törekedniök. Mentségül arra az aránytalanságra hivatkoznak, amely a tanító munkája és jutalma között tapasztalható. Azokra a visszásságokra mutalnak, amelyek a tanítói javadalmazás terén uralkodnak. A felhozott okok alaposságát egészen elvitatni nem lehet. Az a szűk és göröngyös, az a tövises és fáradságos ösvény, amely a tanító pályáját jelöli, nem vezet a vagyon és jólét magaslataira. Nem hajó a tanítói pálya, amely drága kincsekkel megrakva, büszkén szeldeli az élet tengerének hullámait. Csak szerény kosár az, amelyben alig találhatók mindig azok az árpa-kenyerek és kis halak, amelyeket az evangélium történetéből ismerünk. A tanító szellemi tárházának gazdagon kell mindig felszerelve lennie. Éléstárában azonban sokszor fogyatkozások, hiányok tapasztalhatók! Nem ritkán görnyedez a tanító egyrészt a munka, másrészt a gondok leverő súlya alatt. Fájdalom, sokan ismételhetik még ma is azokat a bánatos panaszokat, amelyeket a múlt század első tizedeinek egy jobb sorsra méltó tanítója hallatott. Megható vonásokkal ecseteli szinte hihetetlen szegénységét. Szívfacsaróan írja le, mint nyitotta fel és zárta le szemeit naponként a megélhetés nehéz gondjaival. Kénytelen volt a folytonos kölcsönök veszedelmes útvesztőjébe menekülni. Csak még évi 50 forint jövedelem után fohászkodik! Nem volt azonban képes a forrást megtalálni, amelyből e szerény kivánságát kielégíthette volna. Végre e részvétkeltő szavakra nyitja meg ajkait. »A nyomor hullámai összecsaptak fejeink felett . . . Mitsem láttunk magunk körül, mint a kimerítő nélkülözést . . . Nőmmel együtt sűrű könyeket hullattunk. Nem tudtunk mit tenni. Csak Istennek panaszoltuk el keserű szenvedéseinket.«1 Azok a nemesebb érzésű keblek, amelyek behatóan ismerik a körülmények sajnálatraméltó visszásságait, legalább őszinte elismerésük, tiszteletük és nagyrabecsülésük adójával ügyekeznek azokat ellensúlyozni és feledtetni. Méltányolják azokat a jelentékeny áldozatokat, amelyeket a tanügy munkásai a vallásosság és erkölcsileg, a közművelődés és haladás, a nemzeti egység és erősödés oltárára helyeznek Tudják, hogy Epiktet szavai szerint »nagyobb hasznára van az államnak, aki az értelmiség színvonalát, mint aki az épületek magasságát emeli. Jobb — mint e bölcs folytatja — ha nagy lelkek alacsony tetők alatt tartózkodnak, mintha alacsony lelkek magas palotákban büszkélkednek.«2 Tudják, hogy azok a magvak, amelyeket a tanító szeretetteljes gondossággal ültetget a serdülő nemzedék szívébe, nem ritkán áldásosabb gyümölcsöket teremnek, mint azok a fegyvertények, amelyek miatt szűnni nem tudó magasztalásokkal halmozzák el a hősöket. Azokat a meglepetéseket például, amelyeket Németország az ipar, kereskedelem és gyarmatosítás mezején Angolországnak okozott, túlnyomó nagy részben a tanító kar szakavatottságának és buzgalmának lehet tulajdonítani. Tagadhatatlan az is, hogy az iskola apostolai a legsikeresebben működ1 Dr. Wohlrabe Der Lehrer in der Litteratur 252. lap, * John Lubbock, Freuden des Lebens 159. lap.
