A Győri Püspökség Körlevelei, 1903
Tartalomjegyzék
29 szabaddá lett, s újból egy jóságos fejedelem őrködik atyai gonddal fölötte, most kellene elbujdosnia ? Aki megosztotta utolsó falatját a jövevénynyel, annak ne jutna ma saját földjén egy darab kenyér? S ha elmennek kik jönnek helyeikbe? ki pótolja a mi jó katolikus népünket ? S talán az elvándoroltak boldogok ? Egy-két jobb sorsra vergődött mellől, áthallom ide — mert a tenger vize nem apasztja meg szeretetemet irántuk2 — a többinek sírását, amint az idegen népek között az őrült versenyben letiporva küzdenek. Látom a szabad magyarból lett idegen szolgát. Pénzt küldenek haza ? Talán ezzel váltják meg magokat az anyaföldtől ? Ha ez a szerencsétlen állapot nekünk nem fájna, úgy nem is élünk már. íme a megsebzett, kifosztott ember, — elmehe- tünk-e mellette, mint az ószövetségi pap és levita, hogy ellenségétől várjon segélyt?* Mi mind ennek az okozója ? Úgy tetszik, a baj gyökere igen mélyen fekszik. Nem soroljuk föl a kivándorlás különféle okait; közülök csak a főbbekkel és ismertebbekkel foglalkozunk röviden. Ezek között első helyen áll: a mindinkább terjedő elszegényedés. A megélhetési viszonyok nehezebbekké váltak. Az emelkedett igényekkel szemben mig egyfelől csökkent a mezőgazdaság jövedelme, másfelől rohamosan emelkedtek a gazda terhei. A termékek ára kevesbedett, a család és háztartás szükségletei pedig drágábbakká váltak. Magában a gazdálkodásban is megvan az újabb és újabb haladás, mely azonban azt ismét költségesebbé teszi. Népünknek jövedelme még talán elégséges volna, de a kiadása sok. Második okul az ügynökök csábítását szokták felhozni. Sok magyar ember esik ennek is áldozatul, azért határozott állást kell velők szemben foglalnunk, csalásaikat pedig uton-utfélen lelepleznünk. Több bajt okoz ezek hitvány visszaéléseinél, a kivándorlottaknak állandó izgatása, melylyel az itthon maradottakat hívogatják maguk után. Nekik természetes kivánságuk, hogy hozzátartozóikat mind maguk körül lássák, s így a házitűzhelytől való elszakadásuk fájdalmát lehetőleg enyhítsék. A haza küldött pénz is elvakít sokat; tudjuk, hogy a tengeren túl most az anyagi téren nagy fellendülés van, — de meddig tart ez ? S mi lesz akkor künrekedt véreinkkel ? Látjuk azt is, hogy népünk elkedvetlenítésére sok minden történt, mely benne aztán teljes közömbösséget szült; és érezzük ezt a hitéletben is. Tagadhatatlan, hogy sorsukon sok javítani való van, kell is javítani, hogy az izgatások erejüket veszítsék. Szegény népünk sokáig kitartott szűk viszonyai között is, de amint meg- nyilott a zsilip, áradatként tódul azon kifelé. Nagy munka áll előttünk, melyhez sürgősen kell látnunk, hogy a kezdődő pusztulást, s a népélet elzüllésének veszedelmét elhárítsuk. Mert nemcsak azokról van szó, kik elköltöznek, hanem az itthonmaradottak sorsának javításáról is. Ezt a sok bajt úgyszólván lehetetlen megszüntetni, ha a papság nem áll a mentők élére; mert a népet nem tudományos intézetek, hanem a szószék és a falusi iskola oktatja és neveli emberré. A magyar papnak minden, Istentől nyert és szerzett tehetsége a szegény népet szolgálja. 1 1 Makkabeusok könyve I, 2, 10. — 2 Énekek éneke, 8, 7. — s Lukács. 10, 30.
