A Győri Püspökség Körlevelei, 1901
Tartalomjegyzék
30 Igaz ugyan, hogy ezen elengedés folytán a bűnösnek egy, két, vagy több évi vezekléséből eredő saját érdemei elmaradtak s ennek következtében ideigtartó büntetésének törlesztése megakadt volna. De ez elmaradt, gyarló és fogyatékos érdemeket az ideigtartó büntetések törlesztésére az egyház más módon fényesen pótolta: Jézus Krisztusnak végtelen és kimeríthetlen érdemeiből, melyekhez a B. Sz. Máriának és a szenteknek érdemei is hozzájárultak. Ez érdemeket közös névvel: az egyház kincstárának mondjuk. Ugyanis a mi Urunk Jézus Krisztusnak egy csepp vére is elég lett volna megváltásunkra, de ő azt az utolsó cseppig kiontotta. Egy perczig tartó szenvedésével is megválthatott volna, ő de 33 esztendeig akart szenvedni értünk, hogy a mi érdemeket mi meg nem szerezhetünk, azokat nekünk megnyerje és egyházának, mint kimeríthetetlen kincstárt hátrahagyja. Az Úr Jézus végtelen érdemeihez járultak a B. Sz. Máriáé, kinek szeplőtlen, tiszta lelkét a fájdalmak hét élű tőre járta át; továbbá a szenteké, kik hősi erényekben töltötték éltöket. A szentek érdemei csak azért csatoltatnak az Űr Jézuséhoz, hogy Krisztus érdemei még nagyobb fönségben ragyogjanak. Nyilvános ugyanis, hogy a szentek jócselekedetei Krisztus érdemének gyümölcsei. Ez nekünk buzdításul is szolgálhat és hálára is gerjeszthet bennünket. Az egyház kezdettől fogva osztogatta gyermekeinek e lelki tárház bő kincseit. így, midőn Szent Pál a bűnös korinthusi embernek még le nem rovott büntetését elengedte.1 Midőn zsinataiban, például az ancyriai és nicaeaiban, a püspököket fölhatalmazta, hogy fontos okoknál fogva a bűnösökre kiszabott büntetéseket elengedhessék." Erről tanúskodnak Szent Cyprian8 és Tertullián4 iratai is, melyekből kitűnik, hogy a harmadik században e büntetések elengedése gyakorlatban volt és hogy az egyháznak azidőtt erős hite volt, hogy ezen a vezeklők javára tett engedmény az Isten előtt is érvénynyel bir. Hogy tehát gyermekei üdvösségük dolgában e lanyhulás folytán semmi kárt ne valljanak, a szerető és gondos anya, az egyház, egyre több szükségét látta annak, hogy Jézus és a szentek érdemeinek kincstárát az ideigtartó büntetések törlesztésére hivei előtt megnyissa. Ily alkalmúl szolgáltak neki a keresztények oly cselekedetei, melyek valamely hősies elhatározással, például az evangéliumi tanácsok örök fogadalmával; vagy valami nagy fáradtsággal és halált megvető áldozattal is voltak egybekötve, úgy mint a Szentföldre, Rómába és Kompostellába Szent Jakab sirjához való zarándok- lás, vagy a keresztes-hadak, a pogány mórok és törökök legyőzésére irányult har- czokban való részvétel. Mily átalánosak voltak a X—XI. században e gyakorlatok, eléggé ismeretes. Azért alapított Sz.-István Rómában, Ravennában, Konstantinápolyban, Jeruzsálemben ingyenes zarándokfogadókat. Az egyház más esetben is, mint valamely monostor vagy templom építésére fölajánlott nagy áldozatok miatt, ezen templom fölavatásakor vagy ennek évfor1 Kor. II. L II. 7 v. — 2 Hefele. Concilien Geschichte. Freiburg 1855. I. k. 188. és 398.1. — 8 Epist- 18. Lipsiae. 1838. 40. 1. — 4 Lib. ad Martyr. C. I. Parisiis 1844. 619. 1.
