A Győri Püspökség Körlevelei, 1901

Tartalomjegyzék

102 Walter Károly, fővárosi ig.-tanító, Ember Károly, képezdei tanár (Budapest), Erdélyi Imre, képezdei tanár (Szatmár), Kászonyi Alajos, .káplán (N.-Szeben) és Gubicza Lajos elemi iskolai tanító (Veszprém). Elnök jelenti, hogy dr. Glattfelder Gyula, a kath. főiskolai internátus igaz­gatója azon kéréssel járul a közp. bizottsághoz, hogy a segélyalapból nevezett inter­nátusbán a kath. tanítók főiskolát látogató fiai javára alapítványt tegyen. A közp. bizottság e megkeresésre azt határozta, hogy a segélyalap rendeltetését az alap­szabályok oly határozottan megjelölik, hogy annak egészét, vagy csak részét is más czélokra fordítani a biz. magát jogosítottnak nem tartja, de kimondja, hogy ha a nevezett internátus kötelékébe tartozó egyetemi hallgatók fordulnak a bizottsághoz segélyért, mindig előnyben részesülnek. XVI. Erdélyi Imre szép szavakkal ecsetelte elnök urnák fáradhatatlan buz­galmát, s különösen azt a körültekintő gondosságot, melyet a segély-alap bizottsá­gának elnöki tisztében kifejt. Méltó ez a sok jeles tulajdonság a hazai kaht. tanítók hálás elismerésére. Lelke egész melegével kívánta elnök urra az Ég áldását, s indít­ványozta, hogy a kath. tanítók képviseletének hálás köszöneté jegyzőkönyvbe vétessék. A közp. bizottság ezen indítványt lelkes örömmel emelte határozattá. XVII. Elnök ur megköszönvén a közgyűlésnek működésével szemben tanú­sított elismerését; viszont köszönetét mond a bizottság tagjainak szives türelmükért, odaadó fáradságukért és a gyűlést bezárja. A gyűlés az elnök lelkes éltetése mellett fél i órakor záródott. Kelt mint fent. Dr. Walter Gyula, a közp. bizottság elnöke. Gubicza Lajos a biz. jegyzője. Győr, 1901. október hó 17-én. 2359. sz. A gyermekek vallására nézve az 1894. évi XXXII. t. ez. értelmében kötött meg­egyezés hatálya a házasság előtt szüle­tett, de egybekelés által törvényesí- tet gyerme­kekre is kiterjed. A in. kír. belügyministernek 1901. évi 45,859. sz. a. kelt határozata. A d—i kerület anyakönyvi felügyelőjének. Felterjesztésére tudatom, hogy a róm. kath vallásu F. V.-tól törvénytelen ágyból 1899. évi julius 3-án született és ez alapon róm. kath. vallásu F. S. vallására az a körülmény, hogy az anyja és izraelita vallásu természetes apja között 1900. évi julius hó 4-én kötött utóházasságot megelőzőleg a szülök, a születendő gyermekek vallására nézve az 1894. évi XXXII. t.-cz. értelmében egy olyan irányú megegyezést kötöttek, hogy gyermekeik valamennyien a róm. kath. vallást kövessék — befolyással nincs. Az 1868. évi Lili. t.-cz. 25-ik §-a ugyanis azt rendeli, hogy a házasság előtt született, de az egybekelés által törvényesített gyermekek vallásos nevelés tekinte­tében a törvényesen született gyermekekkel egyenlő szabályok alatt állanak. Minthogy a törvény ezen rendelkezése az 1894. évi XXXII. t.-cz, 8. §-a alapján az izraelita vallást követőkre is kiterjesztetett s ennek alapján a jelen esetben a kérdéses házas­ságból született vagy születendő gyermekek a szülők között kötött megegyezés alapján nemükre való tekintet nélkül valamennyien a római katholikus vallást követik vagy fogják követni, a jelen esetben a házasság előtt született gyermek vallása pedig megegyezik azon vallással, a mely vallás az 1869. évi Lili. t.-cz. előlhivatkozott rendelkezéséhez képest az anyakönyvbe bejegyzendő lenne: mindezeknél fogva a

Next

/
Oldalképek
Tartalom