A Győri Püspökség Körlevelei, 1879
Tartalomjegyzék
3 geinek kezébe, de nem sikerült magát megölnie. Felszólita tellát egy arra menő embert mondván neki: „Állj rám s ölj meg engem, mert gyötrelemben vagyok, és még bennem vagyon lelkem.“ Ez rá állt s megölé. Legott el is sietett e férfiú Dávid királyhoz, hogy hírül adja neki a történteket. Erre Dávid megszaggatá saját ruháját, hallván a szörnyű esetet, s igy szóla a híradónak : „Miért nem féltél ki- nyujtni rá kezedet, hogy megöljed az Ur fölkentjét? Es hivá Dávid egyik szolgáját s parancsold neki mondván: Jer, rohanj rá. Ki lesujtá azt, s a férfiú megírnia. És szóla Dávid a megölt férfiúhoz : Fejeden véred, mert szád szólott ellened megvallván, miszerint te ölted meg az Ur fölkentjét. (Kir. II. könyv. 1, 1—16.) Ez vár ily föl- ségsértőkre más nemzetek törvényei szerint is. Sz. Péter, az apostolok fejedelme, első levelében (2, 17.) igy inti a híveket azon tiszteletre, melylyel a fejedelem iránt tartoznak: „Az Istent, úgymond, féljétek, a királyt tiszteljétek.“ Tertullián szerint pedig a keresztény senkinek sem ellensége, legkevésbé pedig ellensége a császárnak, (pedig pogány császárról ir,) mert tudja, hogy az ő Istene, t. i. a kereszténynek Istene által van ő rendelve; szükséges tehát, hogy azt szeresse, tisztelje, becsülje s jóllétet kívánjon neki s egész birodalmának. (Ad Scapulam cap. 2.) E tisztelet abban leli egyik jelentékeny kifejezését, ha a király parancsolatainak engedelmeskedünk. Az édes Üdvözítő is azokat mondá boldogoknak, kik igéit hallgatták és megtartották, és ismét azokat nevezé barátainak, szeretetére méltóknak, kik parancsait teljesiték. S az Apostol szerint is azok igazulnak meg, kik a törvényt teljesitik, nem pedig azok, kik azt csak hallják. (Róm. 2, 13.) Isten parancsolja ez engedelmességet. Ki ellene szegül a hatalmasságnak, mond sz. Pál, Isten rendelésének szegül ellene; akik pedig ellenállának, maguknak szereznek kárhozatot. Szükség azokáért, hogy engedelmesek legyetek nemcsak a büntetésért, hanem a lelkiismeretért is, (Róm. 13, 2, 5.) mert a Bölcseség könyve szerint az Úrtól adatott a királynak a hatalom s az erő a Fölségestől. (6, 4.) Az apostolok fejedelme sz. Péter arra is figyelmezteti a híveket, miszerint ez engedelmességgel nem csupán a királynak, hanem küldötteinek is tartoznak: „Engedelmesek legyetek, úgymond, Isten szeretetéből mindenki iránt, kinek hatalma van fölöttetek, akár legyen az a király, mint a legfölebb való, akár a vezérek, mint kik tőle küldettek a gonosztevők büntetésére s a jóknak megdicsérésére.“ (I. Pét. 2, 13, 14.) Ne engedje meg az Ur, hogy a király valaha olyast parancsoljon, mi Isten parancsolatja ellen van, mert ha ez megtörténnék, Istennek tartozunk inkább engedelmeskedni, hogysem embernek. (Ap. csel. 5, 29.) Alkotmányos törvényhozás és kormányforma szerint a törvények ugyan és parancsok nem egyedül a királytól származnak, de azért ép úgy tartozunk engedelmességgel viseltetni ezek iránt is, mert azokat a rendes felsőbbség adta, a király által megszentesitve vannak, illetőleg azok a király által kinevezett s küldött tisztviselőktől vagy a szentesített törvények értelmében fönálló rendszer szerint hivatott egyénektől származnak. A terhek viselése szintén egyik kötelességünk a király s országa iránt. Üdvözítőnk igen világosan tanította s gyakorolta e kötelességet. Adjátok meg, úgymond, mi a császáré, a császárnak, mi az Istené, az Istennek. (Márk. 12, 17.) 0 maga is megfizette az adópénzt. (Mát. 17, 26.) Szent Ambrus megemlékezvén Urunk e cselekedetéről, 1*
