Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1942

25 olvasottakra kevesen emlékeznek, és bizony sok utánjárásba, fölösleges időpazarlásba kerül, míg valaki a kérdéses könyveket kölcsönképen meg tudja szerezni. Itt még a'háborús időben kívánatos papírkímélés ellenérve sem állja meg helyét, hisz szomorúan tapasztaljuk, mennyi fölösleges statisztikára, »ponyvára« kerül papír. Aztán ne i 2 évre írják a tankönyveket; engedjék az illetékesek jobban érvényesülni tankönyveinkben a pedagógiai szempontokat. Az Utasítások szerint a mai tanítás mellőzi a hosszas feleltetést, hiszen kérdés-felelet formában történik a tudásközlés. Mekkora gondot jelent tehát a szóbeli, folyékony előadás megkedveltctése, és kérdés, hogyan talál módot a tanár az élőszóbeli előadás gyakoroltatására. Lírai költemények tárgyalására megfelelő mód a szövegmagvarázás, de mit kezdjünk a prózaírókkal, az eposzírókkal? Kész a "felelet: csak részleteket olvasunk; ámde akkor mégis csak részletes ismertetést adunk kötőszövegekkel, s akaratlanul is vissza kell térnünk a írégi módszerekre is. Nem is szólunk a házi és kötelező olvasmányok tárgyalásmódjáról. Itt is meg kell alkudnunk közvetítő megoldással. Sokat lehetne beszélni különben a kötelező olvasmányokról. Az Utasítások aránylag igen kevés müvet tesznek kötelezővé. IIa érettségin olvasott művek alapján felel a jelölt, kevés regény és círáma lehet az előadás alapja. Egyesek ajánlják a tanulók bevonását az irodalomtanításba. Magam is megpróbáltam; többször sikerrel, de általánossá tételét nem tudnám javallani nagylétszámú osztályokban. Az Új Tanterv elhagyta a stilisztikát stb. E helyett ajánlja a műfajokról való tudnivalóknak már I. osztálytól való gyűjtését, ugyanúgy »Mindenes Gyűjtemény« címen az egyes írókról hallottak összegezését is. Helyesnek mondható az elgondolás, de vájjon a \ il \ III. osztályban nem volna-e tanácsos segédkönyv gyanánt valamiféle esztétikai alapvetés?! Az I—

III. osztálybeli, gyerekes módon gyűjtött adatok helyett rendszeres munka is kerülhetne a felsősök kezébe. Ugyanígy — mert érettségire követelik — kellene műfajtörténeti ismertetés. Miért okozzon külön gondot ez a munka az amúgy is túlterhelt diáknak?! A tanítás módszerei: az indukció, analízis és bizonyos mértékű szintézis. Kérdés: ki tud-e alakulni egységes kép pl. egy-egy műfajról, íróról? Ez inkább csak jobb tanulóknál tapasztalható. Mivel csak kérdésekre felel a tanuló, félő, hogy mozaikszerű lesz a tudása. Próbáljuk ugyan összefüggő feleletek adására is rábírni, de mert ritka az alkalom, (főkép a nagylétszámú osztályokban), kínzó gondot okoz az érettségire való gondolat. A VIII. osztály vége felé tehát lemérhetjük nagyjában az új módszer eredményeit. Több kartárssal való beszélgetés és saját tapasztalataim alapján elmondhatom: óráról-órára való tárgyalásunk alkalmával határozottan kedvet, érdeklődést és részlettudást vehetünk észre diákjainknál. Ámde mikor összefoglalásra kerül a sor, az új módszer kö^telrrrényei sokszor hajótörést szenvednek. A2t »eredetit« kívánó előadásból elég gyakran hebegés lesz, összefüggés, folyamatosság pedig kívánalmak maradnak az osztály jó hányadánál. Az az