Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1942
10 náziumnak a tanulókkal szemben támasztott szellemi igényei megokoltak-e? Vagy egyszerűen a régi időkből ittmaradt gyakorlat csökevénj-es, önmagában értelmetlen maradványaival van-e dolgunk? A gimnázium szerepének tisztázásában két szélsőséget vizsgálunk. hogy könnyebben eljussunk a helyes középúthoz. Az egyik szélsőségre a görögöktől veszünk példát. Euklidesről jegyezték fei ezt az anekdotát: amikor egyszer geometriájának első tételét előadta, egyik tanítványa megkérdezte : »De mit jövödelmez nekem, ha ezt megtanulom.« Erre Euklides odakiáltott szolgájának: »Adj neki egy £él drachmát, mivel azt akarja, hogy a tanulás neki hasznot hajtson.« Ez az anekdota is mutatja, hogy a görögök a műveltségszerzést élesen megkülönböztették a kenyérkeresetre irányuló tanulástól, és csak az előbbit tartották szabad emberhez illőnek. Az utóbbin, a kenyérkereset céljából való tanuláson szerintük a szolgaság szaga érzik. Ehhez hasonló a tiszta idealizmus felfogása, amely a tudományt csak önmagáért, benső értékéért, az igazság utáni vágyból és saját lelkének tökéletesítésére műveli. Ideális lelkeket magával ragadhat ez az elgondolás, de a való élettől távol áll. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy téves útakon jár, aki a tudomány művelését öncéllá teszi, hiszen teljesen igaza van Xornisnak, amikor azt mondja: 6) »Annak, aki az öncélú tudományt kárhoztatja, el kell vetnie a művészet értékét és jogosultságát is, mert mind a kettő lényegében egy lelki tőről fakad: erőink örömteli szabad foglalkoztatásából, amelyben voltakép nyoma sincs a haszonnal való törődésnek. S maga ez az öncélú tevékenység mégis fokozza és fejleszti az életet, s neki a legnagyobb hasznot hajtja.« Sőt az is igaz, hogy az élet előrehaladásában az ilyen ideális gondolkozású keveseknek oroszlánrészük van, mert mint Poincaré mondja: 7) »Elég a szemünket kinyi tani, hogy lássuk, hogy az ipar hódításai, amelyek annyi gyakorlati embert meggazdagítottak, sohasem jöttek volna létre, ha csak ezek a gyakorlati emberek éltek volna, és nem jártak volna mindig előttük az önzetlen bolondok, akik szegényen haltak meg, és sohasem gondoltak haszonra, s akiknek nem volt más irányítójuk, mint a megismerés szenvedélye.« Amikor tehát a tiszta idealizmus felfogását szélsőségesnek mondjuk, ezt azért tesszük, mert csak a kevés kiválasztott számára tudná ez igazolni az iskola célkitűzéseit; a nagy tömegek iskoláztatásánál más mértékkel kell mérnünk. A szellem javait értékelő, ideális lelkületre azonban nagyon is szükség van, hogy ellensúlyozhassa a mai technikai korban mindig jobban erősödő felfogást, amelyik csak a közvetlenül hasznot hajtó, gyakorlati eredményt elérő munkát értékeli. Mindenesetre sivár, anyagias lenne annak a törekvése, aki csak gyakorlati hasznot, érvényesülést keresne a tanulmányaiban, de viszont nem kárhoztathatjuk azt a tanulót, aki arra is igondol: »Milyen hatással lesznek tanulmányaim a jövőm alakulására? Hogyan tudom majd segítségükkel helyemet megállani az életben?« stb. Ebből mindjárt az is következik, hog}' miben látjuk a másik 6) Komis: A tudományos gondolkodás. I. k. 21. 1. 7) Poincaré: Science et Methode. 9. 1.
