Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1941

14 belső lelki szükséglete volt, még meg kell toldanunk azzal, hogy ennek kielégítését csak abban a vallásban találhatta meg, amelyben született és amelyhez egész életén át híven ragaszkodott: a kat. \jellásban. Ennek igazolására szojgáljon magának Szécheny inek egy megjegyzése. A Tiszaszabályozás ügyében tett körútján Debrecenbe is eljutott. Mint mindenütt, itt is nagy ünneplésben volt része, a többi közt Révész Bálint ref. lelkész a szószékről is tett kitüntető célzásokat előkelő vendégükre. Széchenyi ott ült a padban és mialatt a szertartás ós a kántus kissé untatta, elgondolkodott magában a vallás dolgairól. Elmélkedésének eredményeként ezt írja Naplójába: »A kat. hitvallást nem értem ugyan, de a reformáltat nagyon is értem: igen emberi szaga van.« Ezen szavakat nem fogja félreérteni az, aki tudja, hogy Széchenyi mint ember és államférfiú a vallás dolgában (leszámítva persze a zsidó emancipáció kérdését) a legszélsőbb türelmesség, a teljes vallásegyenlőség álláspontjára helyezkedett. De itt nem erről van szó, hanem a saját lelkének szükségletéről. Ennek kielégítését pedig csak a kat. vallásban találhatta meg. Csak a kat. vallás, dogmáinak misztikus titokzatosságával, kultuszának szívhez szóló bensőségével és áhítatával felelt meg lénye lényegének, mely az erős gyakorlati érzéket szellemi és erkölcsi téren magasröptű idealizmussal kapcsolta össze, mely idegenkedett minden száraz prózaiságtól, hideg racionalizmustól és a vallásban inkább mély érzelmi életének, mint hideg értelmének kielégítését kereste. Az ő lelkének gazdagon megrakott kincsesház kellett és nem kopár falak, ha még oly bölcs igéktől visszhangzottak is. De ellenmondásokkal telt lényének nemcsak lelki táplálékra volt szüksége, hanem üdvös gyógyszerekre is, oly külső lelki hatásokra, amelyek nyugtalan, tépelődő lelkét újból meg újból kiegyensúlyozták, vigasztalták és erősítették. A saját gyarlóságának tudatában hitt a kat. egyház kçgyelemtanâban, amely szerint a gyarló embernek az isteni kegyelem siet segítségére. Ezen hitéből kifolyólag buzgón karolta fel azon természetfeletti eszközöket, amelyeket az Egyház mint az isteni kegyelem forrásait a szentségekben, szentelménvekben és egyéb ájtatossági gyakorlatokban híveinek előír. Széchenyi a gyakorlat, a cselekvés embere volt vallásosságban is: nemcsak mélyen hívő, hanem praktikusan cselekvő is. Vallásának parancsait megtartja, szentségeivel él és szokásos ájtatosságait buzgón gyakorolja. Az imádság egyik főtápláléka lelkének, szerinte »az a foglalkozás, mely jótettekre edzi akaratunkat, fékezi és tisztítja szenvedélyeinket ... és arra segít, hogy elménket az Istenség felé irányíthassuk és ennek magaslatára felemelhessük«. Semmi emberi tekintet nem tartja vissza megszokott napi imádságainak elvégzésétől. Ügy történt, hogy egyszer Bécsben Wesselényi báró barátjával kellett a szobát megosztania. Közeledvén a lefekvés ideje, Széchenyi, a buzgó katolikus, némi zavarba jön szobatársa, a szabadgondolkozású református előtt és kéri őt, ne botránkozzék meg rajta, ha letérdepelve esti imáját végezni látja. Wesselényi persze épül barátja buzgóságán. — Midőn a Tiszaszabályozás nagy mun-