Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1941

101 tagjai lelkesítő érdeklődéssel vettek részt gyűléseinken. Köszönetet kell mondanunk e helyütt Hermann László zeneiskolai igazgató úrnak és Németh Döme tanár úrnak, akik a zene-, illetve ének­számok betanításában és előadásában tevékenyen közreműködtek. Az önképzőköri pályatételek legnagyobb része feldolgozást nyert. A Krisztus vagy mítosz c. vallástani tétel feldolgozója, Jáki László VIII. o. t. tartalmas, önálló munkát írt forrásainak jó fel­használásával. Jutalmat érdemelt. A magyar irodalmi tétel két fel­dolgozóra talált. Grábits Frigyes VII. o. t. Tormay Cecilé regény­költészetét ismertette ügyes összefoglalásban, bár kevés stíluselem­zéssel. Jutalmat kapott. Biringer László VII. o. t. Herczeg fonto­sabb műveit vette sorra egységes, bár kevésszempontú munkájában. Ugyancsak jutalomban részesült. A történelmi tétéi feldolgozása (A magyarság hivatása a Közép-Duna medencéjében) nagy szor­galomról tanúskodó dolgozat. Szerzője, Mentes Endre VII. o. t. ugyancsak jutalmat érdemelt. Ugyanő dolgozta fel a földrajzi pálya­tételt (Nagymagyarország gazdasági egysége), amivel dicséretben részesült. A latin tétel (A homerosi költemények nyomai Aeneis­ben) leidolgozója, Adler János VII. o. t. komoly, de hiányos el­mélyedése miatt dicséretet kapott. Szép munkát végeztek a francia tétel (A XVIII. sz. gondolkodóinak hatása az államéletre) kidol­gozói. Kapussy Imre VIII. o. t. kitűnő elemzése miatt, bár szerkesz­tése kissé laza, jutalomban részesült. Biringer László VII. o. t. szorgalmas, de elvont munkája dicséretet kapott. A természetrajzi tétel (A magyar olaj) kidolgozása nagyon hiányos. A többi pálya­tétel nem talált érdemleges kidolgozásra. Az Önképzőkör a jövő iskolaévre a következő pályatételeket hirdeti: 1. Vallástanból: Megváltás és önmegváltási elméletek. 2. Magyar nyelv és irodalomból: a) A XX. sz. magyar lírájának szociális vonatkozásai, b) Arany János nyelvmüvészete. 3. Történe­lemből: A szentistváni állameszme a magyar történelem folyamán. 4. Föld ajzból: Hazánk mint közlekedési középpont Közép-Európa .gazdasági életében. (Térképpel.) 5. Latinból: a) Róma képe az aranykori irodalom tükrében, b) Vergilius és Horatius nemzet­nevelő szerepe. 6. Görögből: Hasonlatok a homerosi eposzokban. 7. Németből: Goethe Ilerrmann und Dorothcája és Arany J. Tol­dija mint a német, illetőleg magyar nemzeti szellem termékei. 8. Franciából: La Fontaine meséinek tanulságai. (Rövid tartalmi összefoglalás franciául is.) 9. Természetrajzból: Akváriumom. 10. Bölcseletből : *A képzelet szerepe a tudományban. 11. Fizikából: A gépmadár fejlődése az utóbbi évtizedben. 12. Mennyiségtanból: A magasabbfokú algebrai egyenletek. 13. Rajzból: a) Fej termé­szetből. b) Táj Győrből vagy környékéről, c) Történelmi jelenet Győr múltjából. (Kivitel: Rajz, színes rajz, víz- vagy olajfestmény.) Az önképzőkör magyar nyelvi és irodalmi szakosztályának tanárelnöke Barcza Kornél, ifj. elnöke Bankó Ignác VIII., alelnöke Mentes Endre VII. és jegyzője Kovách Ferenc VII. o. tanulók voltak. A szakosztály négy gyűlésen 83 taggal, a közelmúlt s a leg­újabb kor íróival foglalkozott. Kozma Andorról Pálmay János VI., az Ady-kérdésről Jáki László VIII., Babits Mihályról Grábits Fri-

Next

/
Oldalképek
Tartalom