Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1941

VIII. Ifjúsági Egyesületek 1. Mária-kongregációk. a) Az alsós kongregáció alakuló gyű­lésén prefektusnak Lovas Imre IV. A), asszisztenseknek Bóna László IV. B) és Láng József IV. B) o. tanulókat választotta meg, jegyző Nagy Jenő IV. B) o. tanuló lett. A kongregációnak meg­alakulásakor az előző évről 27 felavatott és 34 jelölt tagja volt, ezeket a jelölteket a felsős jelöltekkel együtt december 7-én vette fel báró altorfai dr. Apor Vilmos megyéspüspök úr őnagyméltósága. Az idei iskolaévben 32 tanuló kezdte meg a jelölt esztendőt Magyar István VII. o. tanulónak, a jelöltek mesterének vezetésével. A rendes gyűléseket átlag kéthetenkint szombaton este tartottuk, Szent Imre, Szeplőtelen Fogantatás és Szent Benedek Atyánk ün­nepén a felsős kongregációval közösen díszgyűléseket tartottunk, karácsonyi gyűlésünket pedig a gimnáziumban működő többi ifjú­sági egyesülettel közösen rendeztük meg. A felsős kongregáció több tagja vett részt dicséretes buzgósággal kongregációnk mun­kájában, kitűnt ebben Magyar István VII. o. tanuló, a jelöltek mes­tere, aki a kongregációs katekizmus útmutatása nyomán a jelöl­teket vezette be a kongregációs élet alapelemeibe és Kőhalmi László VIII. o. tanuló, a M. I. F. titkára, akik az alsós kongregációban megszervezte, és vezette a Missziós Ifjúsági Frontot annyi ügybuz­gósággal, hogy a kongregánisták nemcsak élénk érdeklődéssel kí­sérték a missziós ügyeket, hanem a missziók céljait lelki és anyagi támogatással is lelkesen segítették. A gyűléseken Szűz Mária buzgó tiszteletének elmélyítésén kí­vül az Actio Catholica aktuális célkitűzéseit iparkodtunk életté vál­tani: a káromkodás elleni küzdelmet továbbfolytatva a vasárnap megszentelésén dolgoztunk, Boldog Margit áldozatos életét és a magyar életben való hivatását öntudatosítottuk, a Szentatya jubi­leumával kapcsolatban a pápaság jelentőségét méltattuk, és a je­lenleg uralkodó pápa személyét az 1938-iki Eucharisztikus Világ­kongresszus filmjének levetítésével is szívünkhöz közelebb hoz­tuk, a hitvalló lelkület kifejlesztésére szolgáló eszközöket meg­beszéltük, és az állandó kegyelmi élet megvalósításán fáradoztunk. A könyvtár állománya 7 kötet könyvvel gyarapodott. Prézes: Szi­geti Ábel. b) A Mária-kongregáció felső szakasza az idei évben saját ^Otthon«-ában tartotta meg gyűléseit. Az »Otthon«-t a kongregánis­ták valóban otthonossá tették. Nemcsak sajátkészítményü festmé­nyekkel, a kongreganista cimerrel és a kongreganista jelmondattal diszítették, hanem a szobát is úgy rendezték be, hogy meghitt, csa­ládias legyen. Az U-alakban felállított asztal mellett folytak le a megbeszélések, viták, előadások és szavalatok. Fesztelen társalgás-

Next

/
Oldalképek
Tartalom