Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1941

9 szabad és gazdag Európa és szegény hazája közt, annál jobban megérlelődött benne a meggyőződés, a kötelességtudat, hogy ő van hivatva, neki kell az elmaradt magyarságot megmentenie, felemelnie és megnemesítenie. Ezen tépelődik álmatlan éjtszakákon, ezért tanulmányozza a külföldet és hazája bajait, ezen töpreng és elmélkedik, ennek szövögeti már terveit, hogy rálépjen végre nagy életcéljának útjára oly elszántsággal, mint senki más. Vallás-erkölcsi felfogásában is épúgy, mint hazafiságában, csak hosszas belső forrongások, vívódások után jutott el az ifjú Széchenyi a férfikor tisztult és harmonikus világnézetének magaslatára. A csialádi körből korán kilépő ifjú, akit derék atyja az Isten, vallás és trón tiszteletében nevelt, kint a világban merőben ellenkező lelki hatások alá került. A francia forradalmi eszmék II. József óta a Habsburg-birodalomban is szerte foglalkoztatták és izgatták a lelkeket. Ezeknek és a hosszas háborúknak nyomán járó vallási közömbösség és erkölcsi lazulás a »táncos« bécsi kongreszszus napjaiban érte el tetőpontját. A Napoleon lidércnyomása alól felszabadult Európa mintha csak a frivol szórakozások és mulatozások mámorával akarta volna magát kárpótolni a közelmúlt szenvedéseiért. Ebbe a szellemi és erkölcsi légkörbe jut bele a tapasztalatlan, izgékony temperamentumú és érzékües hajlamú ifjú. Tudnivágyó lelke Naplójának tanúsága szerint mohón szívja magába az új eszméket francia irodalmi ősforrásukból: Voltaire, Rousseau stb. müveiből, erőtől duzzadó ifjúsága egész szenvedélyességével veti bele magát az udvari és arisztokrata körök társas életébe: a véget nem érő szórakozások, élvezetek, szerelmi kacérkodások és kalandok forgatagába. Széchenyi később találóan jellemezte önmagát és ennek a társaságnak szellemét azzal, hogy egyetlen egy dolog volt, amitől irtózott: az unalom, és egy-egy frivol élcnek, anekdotának, szellemes mondásnak szívesen áldozott fel minden erkölcsi és illedelmi szempontot. Nem könnyű dolog az ifjú Széchenyinek e korbeli lelki képét adni, ha számbavesszük sajátosan egyéni lelkialkatát: rendkívül élénk, izgékony, sokszor szertelen képzeletét, szeszélyes, ötletes és hangulataiban pillanatokra változó temperamentumát, mely mozgalmas életének külső benyomásait tarka változatosságban, sokszor nagyítva, torzítva és ellenmondó módon adja vissza. Külső élete kétségtelenül megtagadása volt a vallásos, erkölcsös lelkületnek. De ha Naplóin keresztül lelkébe tekintünk, lehetetlen már kezdettől fogva bizonyos ellenmondást nem látnunk a külső és belső ember közt: amazt a külső körülmények és saját tapasztalatlan, könynyelmü ifjúsága ragadják tova a szórakozások és élvezetek forgatagában, ez az egyedüllét, a magány óráiban kielégítetlenül, önmagával és a világgal elégedetlenül hánykolódik nyugalmi ágyán. Ez a belső ember nem tudja magát önfeledten átengedni az érzéki mámornak, amelyben a gyönge lelkek rendszerint végleg elmerülnek. És ez első feltétele a kijózanodásnak, az első lépés a lelki föltámadás felé. Hogy az erkölcsi rossz nem tudott végleg erőt venni lelkén, hogy nem süllyedt mélyebben a bűn posványába, ebben bizonyára volt része a gondos családi nevelésnek, melvnek val-