Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1939

14 lentkezett. Később északkelettől északnyugatig zöldes-fehér szinű fényiv mutatkozott, amely az égboltnak mintegy harmadrészét borította be. Felette először északkeleten, majd északnyugaton nagy kiterjedésű lilavörös fényfelhő jelent meg. Később ez a két folt egyesült, és lelógó vörös függönyhöz hasonló alakulattá vált, amelyet alulról felfelé csikók szeltek át. Ezek a csikók, vagy fénykévék fehér és aranysárga szinben a zöldes iv egyes pontjaiból törtek elő, felfelé haladtak egészen a zenitig, és ott egy pontban látszottak egyesülni. Kialakult így az északi fény legszebb jelensége, a korona. Utána a jelenség fokozatosan újra megszűnt, de közben az északnyugati vörös folt eltűnése előtt tőle balra néhány másodpercig S alakú függönyszerű alakulat is mutatkozott. A jelenséget nemcsak egész Magyarországon lehetett látni, hanem a délebben fekvő vidékeken is, egész Szicíliáig. Az északi fény tehát csak azért nevezhető északi tüneménynek, mert az északon fekvő országokban jóval gyakrabban fordul elő. Az északi mágneses sarok körül elterülő gyűrű alakú térrészben a leggyakoribb. Ez a gyűrű magában foglalja Európa és Ázsia északi szegélyét, Alaska egy részét, a Rabszolga-tavat, Hudson-öbölt, Labradort, Izland szigetét stb. Ebben a térrészben évente átlag 100 esetben figy elhető meg esténként az északi fény. Természetesen a déli féltekén a déli mágneses sarok körül hasonló a helyzet. Az északi fény jelenségei rendszerint nagy magasságban figyelhetők meg. A pontos magasságot úgy lehet megmérni, hogy két helyről egy időben nézik az északi fény ugyanazon pontját. Ha ismerik a két megfigyelési hely egymástól való távolságát, és megmérik mindegyik helyen a pontos irányt, amelyben az északi fény ugyanazon pontja látszik, akkor ki lehet számítani, hogy milyen magasan játszódik le a jelenség. A megfigyelések eredménye azt mutatja, hogy a függönyszerű alakulatok alsó széle 80 —100, esetleg 200 km magasságban van. Van rá példa, hogy kivételesen egészen alacsonyan, már a felhők alatt is kialakulhat ez az érdé' kes fénytünemény, ezzel szemben azonban Störmer még 1000 km magasságban is figyelt még északi fényt, amely már kivül esett a Föld árnyékkúpján, és a napsugarak közvetlenül érték késő este is. Az északi fény rendszerint kis fényerejű, bár előfordult az is, hogy fénye sötétebb árnyékot vetett, mint a holdfény. A kis fényerő miatt nem volt könnyű a jelenség lefényképezése, de azért már 1892-ben sikerült felvételt készíteni róla, később pedig, különösen Störmer, már rendszeresen fényképezték. Az északi fény színképének vizsgálatakor különösen feltűnt egy sárgászöld vonal, amely 5577.3 Â hullámhosszúságú fénynek felel meg. Az eredetét sokáig nem tudták kideríteni. Vegard először azt gondolta, hogy a megfagyott nitrogén atomja bocsátja ki ezt a fénysugarat, ha elektromos részek ütődnek hozzá. Később azonban bebizonyosodott, hogy az oxigén atomja tud ilyen fényt kibocsátani, ha elektromos részecske bombázza, és ha megvan az a feltétel is, hogy az ütközés után elég sok ideig tud az oxigén atom háborítatlanul maradni, anélkül, hogy más atom ütődnék hozzá. Nagyobb sűrűségnél igen gyakoriak az oxigén atomok közt az összeütközések, azért az oxi-