Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1939
98 A jövő évi pályatételek címe az Évkönyv végén találhatók. Az Önképzőkör mennyiségtan-fizikai szakosztálya az alakuló és záró gyűlésen kívül öt gyűlést tartott. A szakosztálynak 30 tagja volt. Elnök: Sebők László VIII. o. t. Alelnök: Fülöp János VIL o. t. Jegyző: Pohárnik Ernő VIII. o. t. A gyűléseken összesen 14 felolvasás hangzott el. Atom-fizikai tárgyú felolvasásokat Sebők László és Horváth Aurél VIII. o. t. tartottak. Az anyag kifáradásról Sass Lóránt VI. o. t. adott elő. Elektromossági problémákat Csősz Csaba VII. o. t. és Fülöp János VII. o. t. ismertettek. A hadi hajózás és a tengeri aknák időszerű kérdéseit Heller György és Pálkövi Gyula VIII. o. t. dolgozták fel. Andies Endre VIII. o. t. a vizierők kihasználását tárgyalta. Hangzottak el ezeken kívül csillagászati előadások is. Chabada György VIII. o. t. a »Pythagorasi számok« c. értekezett s ezen kívül érdekes mennyiségtani példákat is oldott meg. Tanárelnök: Legányi Norbert. A zenekedvelök kör e az Önképzőkör szakosztályai között az érzelmi és esztétikai művelődés céljával Németh Döme vezetése alatt ez évben folytatta a mult évben megkezdett szem-, tül- és szívnyitogató munkáját. Általános zenei ismeretek felfrissítése mellett a magyar dal és a magyar zene szóló és zenekari mesterei, a magyar operák szépségeinek elemzése és énekkel, zongorán, hanglemezeken bemutatott részletei gyűlésről-gyűlésre egyre nagyobb számú lelkes hallgatót vonzottak. A szavakkal is kifejezett folytotonos »tanár úr, kérjük minél előbb a legközelebbi gyűlést« mutatta, hogy jó magot vetettünk, de még inkább az a tény, hogy egyre nagyobb számban tódultak diákjaink a bérleti és más hangversenyekre. Ez utóbbi célunkat nagyban elősegítette a GyÉZE ingyen hangversenyjegyakciója. Adakozó jóvoltából 62 tanulónk, aki különben nem jutott volna hozzá, élvezhette a hat bérleti hangversenyen a legnívósabb művészi előadásokat. Hálás köszönet ezúton is érte! 3. Vonós zenekarunkat ez évben teljesen újjá kellett szervezni. A mult évben működő tagoknak több mint 60 százaléka nem tért vissza és így új, kemény munka indult a régi, bevált alapokon. A hivatalos heti egy zenekari próbán kívül a vezető tanár, Németh Döme sokat foglalkozott egyénileg is a gyengébb tagokkal s ilyenformán elértük, mind létszámát (40 tag), mind teljesítményét tekintve meglepő eredményeket mutatott fel a megújult zenekar az intézet ünnepélyein való szereplésével és »ismét kiérdemelte a szakemberek maradéktalan elismerését és a város nagy zenei kultúrájú közönségének őszinte tapsait«. Hivatalos megállapítás szerint is: »az intézet zenekultúrája nagy elismerésre méltó, csak gratulálni lehet a íszép eredményhez«. — A lelkes zenekar tagjai: Láng T., Neuberger M., Varga S., Végh A. VIII. o., Ákos J., Ballay L., Darnói D., Demetrovics Sz., Fülöc J., Goda M., Győry T., Józsa Gy., Tullner J. Vonsláger L., Wacha L. VII. o., Bâti J., Kapusy I., LangGv., Pusztai D., Hegedűs A. VI. o., Dubi T., Feigly B., Kapp P. V, o.. Kőhalmy J. IV. A) o, ., Tóth G. IV. B) o., Ámon O., Cahlupecky ;B., Majsa J., Tari J., Tari L. III. A) o., Bankó K., Hegyi I., Koppé F.i,