Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1937

BEVEZETÉS A HARMADIK RÉSZHEZ. »Életünk végső határa hetven év, és ha hosszúra terjed, úgy hát nyolcvan! Komoly intelem ez annak a számára, aki e határok középértéke felé jár, és még sok a tennivalója. Általában vigasz­talásunkra szolgálhat, hogy mások majd elvégzik azt, amit mi már befejezni nem tudunk, hogy tehát ez a világ számára nem megy veszendőbe. De vannak feladatok, amelyekben ez a vigasz mit sem ér, és amelyeknek végrehajtásában senki sem helyettesíthet. Ezek közé tartozik saját életünk emlékeinek feljegyzése.« E sorok­kid kezdi Dr. Werner Siemens kedves, érdekfeszítő, tanulságos önéletrajzát. Amikor életéveinek több mint félszázadát elhagyta, Dr. Jedlik \nyos István is úgy érezte, hogy még sok, nagyon sok feladatot kell megoldania. Épen erre a nyugalomra hajnalodó időben állott tudós és feltaláló tehetsége az ihlettség legmagasabb fokán. — Érdeklődését az elektrosztatikus jelenségek iránt épen a drága szikrainduktorokkal elért sikerek fokozták; olcsóbb és hosszabb­szikráju villamfeszítőket szerkesztett a szűkösebb viszonyok között tengődő laboratóriumok részére. — Az elektrodinamikus erőhatá­sok alapján még fiatal korában kereste annak a módját, hogy lui képen lehetne közvetlenül folytonos elektromágneses forgásokat létrehozni, és feltalálta az első elektromágneses motort; később főként áramváltás nélkül forgó készülékek tervezgetésével foglal­kozott, és megszerkesztette az első, egyenletes járású, gépek hajtá­sára is alkalmas »egysarki« motort. — Miközben erős és állandó eg\ enletességü áramot szolgáltató telepeit szerkesztette, amelyeket a II. rész ismertetett, arra gondolt, hogy ilyen egyenáramot le­hetne-e mechanikai munkával is fejleszteni. Már az acélmágnesek­kel végzett első tervezgetések rávezették az öncrősítés elvére és arra a gondolatra, hogy az ú. n. önerősítést lágyvasakból össze­tett gépen is megkísérelje. Egysarki villamindítójával mindenkit megelőzve igazolta gondolatának helyességét. Gépe, sajnos, csak nagyon kicsiny feszültséget gerjesztett. További törekvése a feszült­ség emelésére irányult, de fáradozását nem koronázhatta siker. 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom