Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1935
159 A kölcsönös megértésnek egyik legnehezebb területe a vidéki szülők és a tanári kar közt a tanulóknak az otthonról az iskolába vonaton \aló bejáratása. Rendszerint gazdasági viszonyokra történik hivatkozás. Valóban nagy áldozatokat kíván a gyermeknevelés. A hozott áldozatot mégis nem egyszer szemünkláttára tette tönkre az, hogy a szülők arra a több áldozatra már nem voltak hajlandók, amelv lehetővé tette volna a gyermeknek elhelyezését az iskola városában. A tanári kar álláspontja, hogy a gyengébb tehetségű és hanyagabb tanulóknak nem ad engedélyt a bejárásra és csak nagyon megokolt esetben engedi meg a vidékről való beutazást. Igyekezetünk az volt, hogy minél jobban megkönnyítsük a szülőknek a tanári kar tagjaival való érintkezését. Ezért nemcsak a tanári termet használtuk lel fogadóhelyiségül, hanem külön fogadószobái is rendeztünk be és a tanári kar tagjai nem zárkóztak el a fogadó órákon kívüli megbeszélésektől sem. 12. fireilségi találkozó. Ez évben is összejöttek öreg diákjaink találkozóra. Visszahozta őket az Alma Mater iránt való szeretet, a visszaemlékezés öröme s a jövő nemzedékre való hatni akar rás. Visszajöttek az ősi tűzhöz, hogy annak fényénél újra ráébredjenek annak tudatára, hogy mire kötelezi őket künt az életben az itt eltöltött nyolc esztendő. Egy-egy ilyen hazalátogatás nemcsak üdvös mementó, hanem hatásában lélekvisszafordulás is a régi széphez és igazi jóhoz. S a most növekvő nemzedék lelke fölött sem múlik el nyomtalanul egy ilyen találkozó, mert láthatják, hogy miként kell a nevelőiskolát, vallásos és erkölcsös szellemét, nemes hagyományait megbecsülniök és tisztelniük. Június 9-én volt a megható ünnep, amikor tíz évfolyam öreg diákjai jöttek össze találkozóra, százötvenen. Délelőtt 11 órakor az igazgató szentmisét mondott, amelyen az egész ifjúság részt vett. Mise után a tanulók sorfala között az ú j díszterembe vonultak az ünnepélyre. Az. intézet énekkara a díszterem színpadán énekeket adott elő; az. ifjúság nevében Pammer József I. A) o. t. üdvözölte pár kedves szóval az »öreg diákbácsikat«. A most érettségizettek nevében pedig Mikisits József VIII. o. t. köszöntötte a találkozóra összejötteket. A találkozók nevében Schandl Károly dr. ny. államtitkár köszöntötte az Alma Matert. Szólt az országépítő bencés szellemről, majd az ifjúságnak lelkére kötötte, hogv ennek a szellemnek az életben soha árulója ne legyen. Majd az. igazgató köszönte meg a Rend és a tanári kar nevében az üdvözlést, kívánva Nekik, hogy az a tűz, amit itt kaptak, soha ki ne aludjék a lelkűkből. Az intézet folyosóján elhelyezett hősi halott-emléktábláknál vitéz Markotay-\'elsz Jenő állami gépgyári vezérigazgató mondott kegyeletes szép szavakat, méltatva az ő dicsőséges, de egyben tragikus sorsukat is. Ltána a fehér asztalnál elevenítették fel a közös mult minden édes-bús emlékét.