Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1935

107 egyenletes és átlátszó legyen. Ez az oldat 15 perc alatt sem engedi alámarni az 1 hüvelykre karcolt 1000 vonalat.« Az említett közönséges kenőcsről egy különálló latinnyelvű lap világosít fel: »1851 okt. 21-ért 8 órakor. Több évi kísérletezés után kitaláltam, hogy a vonalozás kimaratása céljából az üveg bevonására legjobb a sellakból és kálikausztikumból készített kenőcs, ezt borszeszben oldjuk, illetőleg egy másik adagot éterben. Amint a borszeszes oldatot a kissé megmelegített üvegre ráöntjük, ez az üveget vékony rétegben vonja be; miután megszáradt, az éteroldatból még egy nagyon vékony réteget öntünk föléje és az üveget borszeszlángon jól megmelegítjük. Ez a bevonat esodásfinomságú vonalozást tesz lehetővé.« Jedlik a »Gyémánttali vonalozás szabályai« 15. pontjában a zsírnak és fehér viasznak keverékével bevont üvegekről ezt írja: »Az igen sajnos, hogy ily üvegekben a színképek száma kisebb, mint a gyémánttal vonalozattakban. Mi ennek az oka?« A bevonat anyagában keresi a hibát, ezért próbálkozik új meg új keverékekkel. Az »Üvegtáblácskák vonalozására és kiétetésére vonatkozó szabályok, melyek 1853. év 1. és 6. januáriusban hozattak«, a k<"v étkezők : »1) Az üveg vonattassék be paraffin, stearin és viaszból álló keverékkel. Ez a víznek annál inkább ellenáll, minél több benne a paraffin. IIa az üveg kemény, vagy az étető sav gyönge, vagy a vonalaknak éleseknek kell lenni, oly keverék használtassék. melyben legtöbb a paraffin. 2) Kiétetés előtt a megvonalozott üveg mártassék be igen sok vízzel hígított salétromsavba úgy 3 mp-ig, azután legfeljebb 10 mp-ig kénsavba, amely harmad- vagy félrésznyi vízzel van hígítva, hogv a viaszborítékot meg ne rágja, de a húzott vonalakat megnedvesítse. 3) Ezután mártassék az üveg folysavas kénsavba, a lágyüveg 10—30 a kemény 30—60 mp-ig. Kivétetvén az üveg a savból, azonnal mártassék vízbe, hogy ez a savat lemossa. Megtisztíttatván a viasztól, az üveg kész.« További kutatásáról ezt írta Munkanaplójába: » 1853 júliusában találtam legcélszerűbbnek a kopál-ammoniáknak éterbeni oldatát, de még kív ánatos vala, hogy ezen anyagnak a késecskéhez való tapadását valamiképen gátoljam. Részint, de nem tökéletesen sikerült ezen célt azáltal elérnem 1854 máj. 15-én, hogy a mondott oldatba kb. ugyanannyi oldat öntetett, mely szénkénegből és s<ellakból állíttatott elő.« 1854 jún. 3-án reggeli 7 órakor ebből a keverékből öntött az üv egre, melyet lámpa fölött addig melegített, míg a "bevonat átlátszó nem lett; ekkor félig hígított kénsavat öntött rá, majd víz alá merítette. Üjabb melegítéssel a bevonat ismét átlátszó lett. »Ez a bevonat elegendő puha és a késhez legkevésbé sem tapad, a vonalak igen tisztán metszetnek ki rajta, az üvegen maradt részek igen jól ragadnak hozzá és a kiétetéskor nem ásatnak alá a savtól. Hála az Istennek érette!« De 5-én azt tapasztalta, hogy a kopálammoniáknak nem épen