Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1932
57 Zsigmond plébános, Palást. Hutás József kúriai tanácselnök. Kőnek Emil ny. altengernagy, Budapest. Kostyán Sándor plébános, Aba. Prettenhoffer Ödön törvényszéki tanácselnök, Eger. Vitéz Rábai Ferenc ny. tábornok, Gyula. Resszer Mihály ny. plébános és Veöreös György ny. árvaszéki elnök, Győr. Rendkívül megható volt az 1877-es „öregdiákok" összejövetele 1932. június 7-én. Az 55 évvel azelőtt érettségizett győri gimnázisták közül nyolcan vannak még életben, a találkozóra öten jöttek el. Megjelentek: Haller József ny. tanítóképzőintézeti igazgató, Győr. Véghelyi Vince esperesplebános, Gönyü. Reichenfeld Zsigmond dr. ügyvéd, Győr. Fülöp János ny. vámszaki fel ügyelő, Sopron és Boskovitz Dávid, Győr. Távolmaradásukat kimentették: Kovács Zsigmond vulkapordányi plébános; Hübéry Sándor, Győr és Surányi Antal igazgató, Budapest. A volt öregdiákok közül Haller József mondott délelőtt szentmisét a bencéstemplomban. A szentmisén a bencéstanárok is Kocsis Lénárd dr. igazgatóval majdnem teljes számban résztvettek. Szentmise után a bencésgimnázium jelenlegi igazgatójánál jelentek meg, akit Fülöp János üdvözölt az 55 évvel ezelőtt érettségizettek nevében. Kocsis Lénárd dr. igazgató a tanári kar jelenlétében fogadta őket és gyönyörű beszédet intézett az iskolához hü „öregdiákok"-hoz. Délben társasebéd volt a Fehérhajóban, amely mindvégig a legjobb hangulatban folyt le. 1932. szeptember 13-án tartották a gimnáziumnak 1922. évben érettségizett növendékei tízéves találkozójukat. A találkozón megjelentek: Danassy László főhadnagy, Nagykanizsa. Egermann József dr. körorvos, Nezsider. Fabiankovics Lőrinc plébános, Horvátkimle. Galaczer Valter oki. gazda, Győr. Halmi Jenő dr. joggyakornok, Győr. Hamburger Tibor dr., Győr. Heincz Mátyás dr. hitoktató, Sopron. Horváth Sándor oki. gazda, Győr. Kerekes István dr. akadémiai tanársegéd, Debrecen. Közi Horváth József dr. papnevelőint. felügyelő, szerkesztő, Győr. Láng Béla körjegyző, Ujkér. Németh Andor dr. földbirtokos, Győr. Osztovich József dr. ügyvéd, Győr. Pacher Alajos dr. orvos, Győr. Prainer Pál dr. hitoktató, Sopron. Raszipovich József hitoktató, Győr. Sattler Ulrik városi tanácsos, Kismarton. Szucsich Tamás plébános, Kópháza. Vér Rezső dr. orvos, Győr. Vörös Imre műegyetemi tanársegéd, Budapest. Távolmaradásukat kimentették : Bay Ferenc dr. városi aljegyző, Győr. Eckensberger Zoltán dr. hadbíró-főhadnagy, Szeged. Ehrenreich János városkáplán, Nagymarton. Farkas Ferenc gyógyszerész, Kapuvár. Győrffy József dr., Berlin. Hitzelberger László oki. mérnök, Győr. Jandl Márton tanár, Nagymarton. Kodáts János vikáriusi titkár, Wien. Kvassay László főhadnagy, Budapest. Mondvay Lajos malomellenőr, Hegyeshalom Pokker Ernő bánya mérnök, Mecsekszabolcs. Páter Simon Cirill, Keszthely Szodfriedt Imre főhadnagy, Örkény. Az 1923-as évfolyamnak csak kis része tudott megjelenni a mai súlyos viszonyok közepette a május 28-án és 29-én tartott tízéves találkozón a többiek írásban fejezték ki ragaszkodásukat, hódolatukat szeretett volt .skol.juk