Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1931

Vaszary Kolos.

(Születésének 100. évfordulójára.)

Keszthelyről indult ki és oda is tért meg szülei mellé végső nyugalomra. Hosszú életének egyetlen pillanatában sem szakadt meg kapcsolata szülőföldjével. Végtelenül szerette és bíboros hercegprímáskorában gazdagon segítette szegényeit és tanulóifjúságát. Alapítványai elvesztették értéküket, de beteljesedett rajta a Faludi-fogalmazta igazság: „Nincs gyümölcsösebb föld a szegények tenyerénél; aki ide sokat vet, minden bizonnyal sokat arat.“ Nemcsak Istennél, az embereknél is. A hálás Keszthely és prémontrei gimnáziuma nem felejtkeztek el jótevőjükről, akire egyébként is tisztelettel tekinthettek ; hisz a város fiai közül Vaszary emelkedett eddig a legmagasabbra. Fényesen megülték születésének századik évfordulóját.

Az ünnep nem szorítkozott a kies városkára. Résztvett benne a Pannonhalmi Szent Benedek-rend, mely 1847-ben öltöztette be tagjai közé Vaszaryt, aki később fölszentelése (1855) után évtizedeken át szolgálta szerzetét mint tanár és igazgató, hogy azután kormányzását is átvegye (1885). A főapáti széket 6 év múlva fölcseréltették vele az esztergomi érsekséggel, de ő mindig hűséges fia maradt Szent Benedeknek.

Az ország is felfigyelt a keszthelyi ünnepségre és újra ráeszmélt arra, ami Vaszary egyéniségében időtálló érték és ami „éltető eszmévé“ finomult belőle.

Vaszary maga volt a megtestesült jószívűség. A szó szoros értelmében mindenét kiosztotta. Emberszeretetének kifejlődésére minden bizonnyal hatottak gyermekkori emlékei is, — sokszor emlegette szegény származását — de főgyökereivel az Evangéliumból