Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1930

11 Es azok, akikben a szeretetet elnyomta a gyűlölség, önzés vagy közöny, semmiből sem tanulhatnak jobban, mint a mások szeretetéből. Láttam én már embereket, akiket életüknek számos keserűsége valósággal embergyűlölőkké tett, s akik a halódás óráiban gyöngéd szeretettel csókolták meg azt a kezet, amely ápolásukra sietett, s amit elfelejtettek az életben, megtalálták s magukkal vitték a halálba : a szeretetet. Mint a víz tükrére hulló olajcsepp, mely szétfolyik és mindig nagyobb körre tágul, az ébredő szeretet is mindinkább nagyobbodó átmérővel vonja körébe a lényeket. A gőgicsélő gyermek először azokat tanulja meg szeretni, akik mellette állanak és foglalkoznak vele, azután megismeri a szülő és család fogalmát s kisarjadzik lelkében a szülők iránti és rokoni szeretet, lassankint megérzi és imádja az Istent, majd mikor izmai feszülni kezdenek, lángra gyúl benne a hazaszeretet, s végül ha fel tud emelkedni a lelki műveltségnek arra a fokára, amelyről mondva van, hogy „az az igazi nagy ember, akiben nagy szeretet lakozik!" megszereti felebarátjában az embert, megszereti az egész emberiséget és ezzel az írás szavai szerint betölti a törvényt. A szeretetben benne van az emberi szívnek minden szelíd és meleg rezdülése a gyöngédségtől az odaadásig, az önzetlenségtől az önfeláldozásig, a vigasztalástól a könyörületességig. Gyönyörűen határozza meg a szeretet fogalomkörét Szent Pál apostol a Korintusiakhoz írt első levelében : „A szeretet türelmes, nyájas, a szeretet nem féltékeny, nem cselekszik rosszat, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszat, nem örvend a gonoszságnak, de együtt örvend az igazsággal, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel." A szeretet — tisztelt hallgatóim — talán nem teheti mindig boldogokká azokat, akiket szeretünk, de mindig felemeli azokat, akik szeretnek. Es ha meg nem értéssel, vagy gyűlölettel találkozik, akkor elő áll a szeretet martiriuma, amely szenved és megbocsát. Krisztust meg nem értették és megtagadták, megvesszőzték és felfeszítették és Krisztus a szenvedés tövískoszorújával homlokán mindenkinek megbocsátott, mert mindenkit szeretett és mindenkiért adta oda életét. A szeretet az örökkévalóság szívdobogása, s ezért térben és időben nincs határa, ez az egy, ami erősebb a halálnál, s a sirhalmokra ültetett virágok kegyeletével imádkozik bele a lent porladók örök álmába. Csak a durva lélek nem ismeri a kegyeletet, az igaz ember szereti a halottait. A halottak ebben a szeretetben is tovább élnek valamikép és az is egy neme a halálnak, ha valakit itt a földön elfelednek. Az emberi természet gyarlóságában rejlik, hogy a veszteség gyászában először önmagát siratja, de a müveit lélek hamar ráeszmél erre és visszaparancsolja a fájdalom egoizmusát. A müveit lélek megérzi, hogy akit el-