Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1929

85­4. Rode: VII. hegedűverseny 1. tétel. Játssza Albert Ferenc gimnáziumi I. A) osztályos kis­diák, zongorán kiséri mestere, Hermann László zeneiskolai igazgató úr. 5. Hamvazás. Költemény Sík Sándortól. Szavalja Horváth István öregdiák. 6. Nőikarok: „Bánat fogja el szivemet . . (ó-német egyházi ének) — ,,Oh, édes Jézus . . (Szegedi L. 1674.). 7. Férfikarok : ,,Jézus, világ Megváltója . . ." (Kisdi B. 1651.) — ,,En nemzetem, zsidó népem..." (Popule meus — Szelepcsényi Gy. 1675.). 8. Kelemen Krizosztom, föapáti koadjutor úr zárószavai. A régi magyar énekeket női- és férfikarokra átírta és a karokat vezeti Irtzing Ferenc, állami tanítónőképzői zenetanár úr. Az emlékünnep az intézeti Hősihalott-Alap javára 52'70 P-őt ered­ményezett. Itt jegyezzük meg, hogy példaadó tanítványaink arcképcsarnoka az idén kettővel szaporodott : Concha Győzőnek és Wennesz Jenő volt nagynevű győri polgármesternek képével. 11. Jótékonyság. Kelemen Krizosztom koadjutor úr 72 tanulónak engedte el részben egész, részben fél tandíját 3040 P összegben. Ösztöndijat a következők élveztek : Jászai Béla, Kárpáti Károly, Ron­czik Sándor VIII. osztályos tanulók a Közalkalmazottak gyermekeinek ösz­töndíját (400 -400 P), Kuppis Géza II. A) o. t. 100 P-t kapott mint Bárdos Rémig pannonhalmi főapát úrnak a rendi alkalmazottak gyermekei számára alapított ösztöndíjat ; hadiárva díjat kaptak (80—80 P-t) Turcsek László VIII. osztályos, Szűcs Ottó VI., Jófejű János, Lendvai József, Szele József V. o. tanulók; a Jövedékbirság-a\apbó\ 50—50 P-t Obiczky Lajos, Hudy Lajos III. A), Szabó György, ifj. Nagy Gyula II. B) osztályos tanulók, az ág. hitv. ev. egyház­községtől 20 P jutalmat kapott Böjtös Sándor VII. osztályos tanuló. Takarékossági betétkönyveket nyertek (10 —10 P), Szele József V., Makkó Lajos IV. A), Solecki Endre, Farkas Ferenc IV. B) és Bogáthy Ferenc III. B) osztályos tanulók. A Budapest Székesfőváros rendezte külföldi nyaralásra Borostyán László V. o. t. küldetett ki. Egy magát megnevezni nem akaró 10 koronás aranyat adott Lex László III. A) osztályos tanulónak. Kiss Aurél dr. ügyvéd úr egy 10 koronás aranyat tűzött ki földrajzi pályamunka jutal­mazására. Elnyerte: Szigeti Miklós VII osztályos tanuló. Természetben segítettek : Szabó Gusztáv ny. hadbíró-alezredes úr szál­lást adott egy I. osztályosnak, Valló István dr. városi tanácsos úr pedig koszt­ját fizette egynek; ingyen kapott élelmezést a püspöki papnevelőben 2, a Szent László honvéd-gyalogezred tiszti étkezőjéből szintén 2 tanítványunk, a Győr szab. kir. várostól fenntartott Napközi Otthonban 9 tanulónk. A Püspöki kath• Tápintézetben az idén 54 tanulónk étkezett, közölük 4 az intézet és egyes jótevők jóvoltából kedvezményes ellátásban részesült 450 P értékben, a többi pedig havi 24 P-ért kapott ellátást. Ez az intézet, melyet még Zalka János győri püspök alapított 1884-ben, a háború előtt 60—70 tanulónak tudott adni teljes ellátást, de az alapítványok, melyek ezt lehetővé tették, teljesen értéküket vesztették. Karácsonykor a Kath. Leányklub teljesen fel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom