Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1929

18 tárgya és nem egy alkalommal fejtette ki magas gondolatait az ecclesia militans eme vezérkarának tevékenységéről a történet válságos pillanataiban. Ez a meggyőződés érlelte meg benne a mély tiszteletet ezen intézmény és annak képviselői iránt. Különös fiúi kegyelettel viseltetett Szent Benedek iránt, kinek érdemeit Európa egyházi és kulturális történetében a rendnek 1400 éves jubileuma alkalmából a győri házfőnökhöz 1929. március 21-én intézett üdvözlő soraiban a következő velős szavakkal jellemzi : „ . . . Van-e Isten után nagyobb jótevője Szt. Benedeknél az emberiségnek ? Ha Nagy Sándor, Nagy Frigyes sat. a ,Nagy' nevet viselhetik, nem kellene-e Európa tanítómesterét is Nagy Szent Benedeknek nevezni? . . Ezeket a kegyeletes érzelmeket vitte át a magyar Szt. Benedek-rendre is és nekik minden alkalommal kifejezést adott szóval és a rend tagjaival való társadalmi érintkezésében, példát nyújtva ezzel az egyházmegye és a rend képviselői közti szívélyes oltártestvéri viszonynak ápolására. Ezek az érzelmek egyengették útját annak a nemes barátságnak is, mely közte és Acsay Ferenc, a győri főgimnáziumnak nagyérdemű, de — sajnos — korán elhunyt igazgatója közt szövődött. Megható volt ennek a két erős, markáns egyéniségnek benső viszonya, kik nem egy vonásban különböztek egymástól, de egyben megegyeztek, lelki harmóniában és vállvetett munkásságban összeforradtak : minden szép- és nemesért való lelkesedésükben, az ifjúság szeretetében és testi-lelki érdekeiért való áldozatkészségükben. Es lelkes együttműködésükben kölcsönösen kiegészítették és támogatták egymást : a megboldogult, mint az Orsolyiták kolostorának igazgatója, gyakran élt társának, mint elsőrangú pedagógiai szakembernek és szervezőnek tanácsaival, ez viszont sok szép eszméje megvalósításához tudta megnyerni az áldozatos lelkű mecénást. 16 éven át tartott ez a legtisztább erkölcsi alapon nyugvó, nemes barátság és bánatosan megilletődött szívvel kellett őt látnunk sokkal fiatalabb munkatársának halálos ágyánál, kivel nem egy szép közös tervük szállott sírba, melyeket magános dunaparti sétáikon szoktak élénken megbeszélni és melyeknek megvalósításához ő mindig oly áldozatkészséggel nyújtotta az erkölcsi és anyagi támogatást. Most, hogy mindketten a sírban pihennek és szerénységüket haló porukban már nem sértjük meg, a kegyelet adóját rójjuk le azzal, ha rövid visszapillantást vetünk arra, mit köszönhet intézetünk ennek a nemes barátságnak — nevezetesen, minő szolgálatokat tett a megboldogult áldozatkészségével a vallásos és hazafias nevelés ügyének. Közel négy évtizeden át intézetünk évkönyvei részletesen elszámolnak azokról a nemes aranypénz- és könyvadományokról, melyekkel a szorgalmas és jóviseletű tanulókat évről-évre jutalmazni szokta. Iskolánk folyosóin és tantermeiben lépten-nyomon az ő áldozatkészségének emlékeivel találkozunk és nincsen bennük úgyszólván egyetlen művészibb kép vagy szobor, mely ne az ő adománya volna. Ezeknek sorozatát 1894 —5 ben, Acsay F. igazgatóságának első évében, Szent Alajos és Szt. Imre herceg, ifjuságunk védőszentjei művészi szobrainak adományozásával kezdi meg, melyek intézetünk első emeleti lépcsőházát díszítik. —