Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1928

71 Legbüszkébbek az észtek egy kis igénytelen muzeumukra. Ez a hadimúzeum. Sok látnivaló nem akad itten. Néhány kép, hős katonákat ábrázoló festmények, néhány tépett zászló, golyóktól átlyukgatott katona-köpenyek, fegyverek, katonasapkák. Ezek a szerény tárgyak a nemrég lezajlott szabadságharcuknak emlékeit őrzik. Az észtek a legrégibb idők óta idegen uralom alatt voltak. Németek, dánok, később a XVI. században svédek uralkodtak itt, majd pedig a XVIII. század elején Nagy Péter orosz cár Oroszországhoz csatolta. Az oroszok és németek valósággal rabszolgákként bántak az észt lakossággal A sok százados elnyomatás azonban nem tudta kiölni belőlük a szabadság szeretetét Végre megnyilt a börtön ajtaja. A világháború végén a nagy orosz birodalom összeomlott. Midőn az orosz bolseviki csapatokat sikerült kiverni, 1918-ban az alkotmánygyülés kimondta Észtország függetlenségét. A németek azonban csakhamar ismét zsarnoki módon elnyomták az észteket Végre 1918. őszén kénytelenek voltak kivonulni. Ekkor ismét az orosz bolsevikiek törtek be. Es a maroknyi észt nép hirtelen toborzott csapatokkal kiverte az oroszokat, sőt a németeket is, akik galádul hátba támadták az észteket. Ha erre a küzdelemre gondolunk, amelyben a kis Dávid diadalmaskodott a hatalmas Góliát felett, megértjük, miért mutogatják az észtek csillogó szemekkel ezt a kis hadimuzeumot. A főváros környékének vannak festői, vadregényes részei, de a legvonzóbb, legkedvesebb maga az észt nép. A nyelvészek mutatták ki, hogy rokonaink, de bizony beszédjükből nem értene meg az ember egy szót se. Hanem a lélek, a sziv megérzi ezt a rokonságot. Csodálatos szeretettel és közvetlenséggel találkoztunk, úgy hogy mindjárt az első napon otthon éreztük magunkat. Van az észtekben valami magyaros vonás. Még a külsejükben is. Annak a nagy észt napilapnak a szerkesztőjét, hatalmas, barna bajuszával mindenki magyarnak nézné. Itt-ott egy-egy barna szemnek meleg, mosolygó tekintete egészen elfeledtette az emberrel, hogy külföldön van. Lelkes, eleven, jókedvű emberek, akiknél a vendégszeretet nem udvariasság, hanem a szivből előtörő valami Bucsúzásul egy estét rendeztek, amelyen nemzeti dalokat és táncokat mutattak be. Táncmozdulataik nagyon emlékeztetnek a mi táncainkra. Viseletükben is van valami a magyar népviseletből. A magyarok iránti ragaszkodásukat bizonyos tisztelet szövi át Úgy néznek ránk, mint valami magasabb polczra jutott rokonokra. Büszkék ránk és a rokonságra. Egyikük ezt mondta : — A nyáron Magyarországon jártam. Sohasem felejtem el azt a szép országot. Milyen szegények vagyunk mi a magyarokhoz képest. Tudom, hogy Magyarországot nagy csapás érte. De mi úgy vagyunk vele, mint a szegény