Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1928

9 azok számára sem a pogány műveltség, akik már a keresztény vallásban születtek. Az egyszer megismert igazság, az egyszer megalkotott szépség nem semmisülhetett meg nyomtalanul és az iskolák tanításában, sőt a tanulatlan közszellemben is ezek alapján állt az akkori művelődés. A pogány és keresztény élettartalom és cél különbözősége mégis szükségszerű ellentéteket teremtett. Már a legelső keresztény bölcselőket és nevelőket foglalkoztatta a kérdés, hogy mit kell és lehet a lélek üdvösségének veszélye nélkül magukévá tenni e pogány műveltségből és mit kell feltétlenül kerülniök. Erről a kérdésről a magyar irodalomban Fináczy Ernő örökszép sorokat írt. O összegezi a kereszténység problémáit és a pogány műveltség irányában való álláspontját. Megállapítja, hogy a pogányok ezeréves, fejlett műveltsége bármennyire elaggott volt is már a kereszténység fellépése korában, mégis még mindig ismereteket adott és iskolázta az emberek Ízlését. A kereszténység máról-holnapra nem tudott helyébe más művelődést, még kevésbbé fejlettebbet állítani, sőt a keresztények is a pogány tudomány eszközeivel művelődtek. Ez az oka, hogy a II. század keresztény görög bölcselői még nem nézik ellenséges szemmel a pogány bölcseletet. Analógiákat keresnek és találnak a pogány bölcselet és a keresztény tanítás közt. Amellett, ha eredményesen akartak szembeszállni a görög bölcselet keresztényellenes tanaival, azt ismerniök kellett; ismerniök kellett a pogány műveltség tartalmához tartozó rhetorikai és dialektikai elveket, nem is beszélve a latin nyelv és görög nyelv tökéletes tudásáról. Az a kérdés azonban, hogy milyen határig mehet el a keresztény ember a klasszikus irodalomban, tudomány, filozofia és a művészet értékelésében, állandó probléma volt előttük. Eltekintve némi mereven ellenséges felfogástól, a legtekintélyesebb keleti egyházi atyák és írók szükségesnek tartották a szabadművészetek és a pogány filozófia ismeretét, mint a keresztény műveltség alapevetésé. Alexandriai Kelemen, Nazianzi Sz. Gergely, Aranyszájú Sz. János, Nagy Sz. Vazul nem mehettek el érzéketlenül az emberi szellem örökbecsű kincsei mellett, nem mellőzhették a nagy, általános emberi eszmények koroktól és nemzetektől független értékeit. De nem önmagáért és önmagában karolták fel ezen ismereteket, hanem a cél, a keresztény ideál megvalósítása érdekében. A méhhez hasonlónak érezték magukat. Nem volt szükségük az egész virágra, csak a mézet akarták elvinni. Úgy érezték, hogy a Szentírás titkait csak a világi tudománnyal fegyelmezett ész tudja megérteni. De a mellett, hogy a kereszténységben is felhasználható ismeretanyagot így megmentették és tovább fejlesztették, a görög klasszikusok örökszép alkotásait sem engedték elpusztulni. Másolgatták őket, őrizték, ha egyelőre szunnyadásba merült is ezek szépsége és értéke

1 A latin egyházi irók már merevebbek voltak. Volt köztük olyan, például Arnobius és Lactantius, akik szinte kultúra-ellenesen feleslegesnek tartottak minden klasszikus irodalmi és filozófiai tanulmányt. Platon államában, a nevelés 1 Fináczy : A középkori nevelés története. 19—50. 11