Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1928

N IV. Az iskola története. A mult. A győri szentbenedekrendi gimnázium múltja egybeesik a kath. középfokú iskolázás kérdésével. A hitújítás előtt e jelentős püspöki székhelyen a káptalani iskola elégítette ki a középfokú oktatás kívánalmait. A hitújítás és török hódítás után azonban egyre szükségesebbnek látszott Pázmány Péter és e kor többi vezérférfia előtt, hogy Győrött is gimnáziumot kell alapítani. Dallos Miklós győri püspök be is telepítette Győrbe a jezsuitákat, de még Draskovits György püspöknek is valóságos harcot kellett vívnia, mire a jezsuiták 1627. július 15.-én valószínűleg a mai bencés telek helyén megkezdhették a tanítást. 1641-ben a templom, 1667-ben a székház épült meg. Ez utóbbit majdnem egészen Széchenyi György győri püspök, a későbbi esztergomi érsek, építtette. 1694-ben épült mai telkén a gimnázium Széchenyi Pál veszprémi püspök költségén. Ekkoriban épült a gimnáziummal kapcsolatos konviktus, a mai belvárosi kath elemi iskola épülete. A gimnáziumot a 18. század második felében gr. Zichy Ferenc győri püspök bővíttette ki. A gim­náziumot egybekapcsoló templom előtt az egykor oly szép és szabályos vár­piac közepén álló remek szobor csoportot 1686-ban emelték a Patrona Hun­gáriáé tiszteletére hálából Buda visszafoglalásáért. Az ősi intézmény látta a török idők zajlását, a kuruc harcokat, Napoleon háborúját, a szabadság­harcot, a világháborút, a kommünt, de úgyszólván megszakítás nélkül foly­tatta alapítóitól eléje tűzött magasztos hivatását : az új nemzedék nevelését. Kétszáz éven át a jezsuiták, 1802 óta a bencések tanítanak falai között. A bencés nevelők közül országos nevűek Guzmits Izidor, Czinár Mór, Jedlik Ányos,. Czuczor Gergely, Rónai Jácint, Rómer Flóris, Vaszary Kolos, Fran­csics Norbert, Acsay Ferenc, Palatin Gergely. A sok ezer győri bencés tanítvány közül kiemelkedőbb nevek : Batthyány Lajos gróf, Deák Ferenc, Kruesz Krizosztom, József kir. herceg, Concha Győző, Fehér Ipoly, Giess­wein Sándor, Polónyi Géza, Eszterházy Móricz gróf, Szarvas Gábor, Xántus János, Zalka János, Széchenyi Miklós gróf, Serédi Jusztinián, Balogh Jenő, Vass József, Schandl Károly, Grősz József, Hász István, Dsida Ottó, Németh Károly, Harsányi Lajos. Dicsőség Istennek, hála a nagyoknak! Isten áldásával előre a boldog Nagymagyarországért !

Next

/
Oldalképek
Tartalom