Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1927

53 tanuljuk. így elértük azt, hogy több alkalommal is kivonulhatott a ze­nekar. így a körmenetekre és a 19-esek ünnepélyére zenekarral vonul­hattunk ki és hogy a cserkésznap menetzenéjét és közzenéjét szolgál­tathattuk. A vakációi nagy táborba az összes győri csapatokkal közösen me-, gyünk Abbáziába. A tábor tartamát három hétre tervezzük. Indulás: augusztus 2-án. Fojtényi Emil. 4. A győri szentbenedekrendi Czuczor Gergely gimnázium Sportköre. A f. tanév október 2-án alakult meg intézetünk sportköre. A mostoha viszonyok következtében (udvar, játéktér és felszerelések hiánya) a kör csak 3 szakosztályt alakított s ebben tevékenykedett. Az alakuló gyűlésen a tisztikart a következőképen választották meg. A kör választott tisztikara. Ifjúsági elnök: Éberth I. VIII. o. t. Alelnök: Szántó M. VII. o. t. Titkár: Dobrovits T. VII. o. t. Pénztáros: Schuszter 0. VI. o. t. Szertáros: Czeglédi I. VIII. o. t. Választmányi tagok: Nóvák I. VIII., Trogmayer K. VII., Török I. VI. és Békeffy Z. V. o. tanulók. A kör kinevezett tisztviselői: Céllövő szakosztály: Kapi­tány: Wilhelms U. VIII., helyettese: Ladits I. VII. o. tan., segédtitkár: Jászai B. VI. s. szertáros: Damaszlovszky Pál VIII. o. t. Evezős szakosztály: Kapitány: Csermák F. VIII., helyettese: Leitner I. VII. o. t., s. titkár: Jordán S. V. o. t., s. szertáros Leitner B. VII. o. t. Vivő-szakosztály: Kapitány: Némethy Bertalan VIII. o. t., helyettese: Szent-Ivány G. VII. o. t., s. titkár: Ormándy I. VIII. o. t., s. szertáros: Csipő E. VI. o. t. 1. Céllövő szakosztály. Vezető tanár: Dr. Laky Vilmos. A szakosz­tály az őszi és tavaszi hónapokban csoportonként a katonai lövőtéren gyakorolt kiskaliberű golyós, majd katonai fegyverrel. A szakosztály taglétszáma: 48. 2. Evezős szakosztály. Üj csónakházunk belső berendezése köze­ledik a befejezéshez, ami tanulóinknak kényelmet és áldásos üdülést nyújt a kiváló evezős sport gyakorlása mellett. Tekintettel az idei kedvezőtlen időjárásra, a szakosztály működését május végével kezdte meg. A megevezett kilométerszám a múlt év tavaszi és őszi hó­napjaiban: 5722 km. A szertárunk hajóállománya nem gyarapodott. Van 5 társas csónakunk 7—10 személy befogadására, 2 négyes futó és 1 drb. kétpárevezős futó hajónk. Szertári gyarapodás: evező és kor­mánytartók és egy gyakorló-szekrény. Taglétszám: 55. 3. Vívó szakosztály. Október hónapban kezdte meg működését 10 tőr- és 14 kardvívóval. A tagok egynéhány kivételével mind kezdők voltak, kik szorgalmas munkájukkal szép előhaladást tanúsítottak. A gyakorlottabb kardvívók közül Némethy B. VIII., Wilhelms U. VIII., Ormándy I. VIII., Szent-Ivány G. VII. és Rosinger A. VI. oszt. ta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom