Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1927

Serédi Jusztinián Amidőn az idei érettségi találkozóra a meghívókat szétküldöttük, egyik 25 évvel ezelőtt érettségizett tanítványunkat is annak rendje és módja szerint meghívtuk szeretettel, mint törvényszéki jegyzőt. Azonnal jött is a válasz. Mentegetődzik, hegy az elmúlt 25 év bizony őt táblabíróvá léptette elő — ó jérum, jérum — de a régi fiatalos szeretettel készül vissza osztálytársai és az intézet falai közé. Ugy is lett. Istenem, ha az oly féltve őrzött érettségi tablók között nézegetjük a jövő iskolaévben találkozó, 25 évvel ezelőtt érettségizett tanítványainknak arcképét, ott látunk köztük egy szerény kis bencés növendéket, aki — ha jövőre ideje és körülményei megengedik — mint hercegprímás tér haza — érettségi találkozóra. • Hazajön a mi büszkeségünk, tanítványunk, rendtársunk. Mint tanítvány kivitte ez intézet falai közül mindazt, amit tanítványaiban a bencés szellem keres: Isten, király, haza és emberszeretet eszményeit. Mint rendtárs megtanult úgy élni, hogy az embert önmagában a legszűkebb korlátok közé fojtsa vissza és mindent eszméinek áldozzon fel. Mindebből pedig övé az érdem, a mienk pedig — Istennek legyen hála — a dicsőség és az öröm. Nem is sorakoztatjuk fel dicsőségünk árnyékában és e szűkre szabott sorok között érdemeinek sorozatát, azoknak megítélése magasabb areopág elé is tartozik, mi csak örömmel és aggódó szeretettel kisérjük minden lépését, midőn szent Atyánknak, szent Benedeknek szelleméből vett impulzusait oly magas íveléssel viszi át az emberiség kultúrértékei közé. Mi megmaradunk az Ő Alma Materének, kik Őt csak szeretni és tisztelni tanultuk meg; megmaradunk annak a beata solitudónak, hova az élet bármely pillanatában ugyanazon változatlan aggódással várják az élet megtérő vándorát, hogy itt a gondtalan ifjúkor visszatérő örömei között felüdülve uj erőt merítsen további munkájához. Várjuk Öt, mint intézetünk szemefényét. Rendünk büszkeségét és magyarságunk nagy kincsét. 1