Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1926

15 1927. május 29. Vasárnap reggel. A Széchenyi-téren és az uccákon apró tó­csák m eg-m egr ez zenés e és gyürüzése jelzi a lassan szitáló esőt. Mindez azonban nem riasztja vissza bátor cserkészeinket, hogy parancsnokukkal, Fojtényi Emil tanárral az élén reá ne zendít­senek a zenés ébresztőre és már kora reggel ne üdvözöljék ked­ves vendégeinket, a város közönségét és öregdiákjainkat. Az eső azou'ban a maga monoton, lassú, hypnotizáló hangulatával csak szemerkél tovább. Látjuk már, hogy a Széehenvi-térre tervezett tábori misét megtartani nem lehet, hamarosan intézkedés törté­nik, hogy az oltárt intézetünk dísztermében állítsák fel (még jó, hogy az engedélyért előre gondoskodtunk), ott mondja majd el Várits Károly prelátus-kanonok ur a tábori misét és <fr. IBoros Alán szentiváni plébános, intézetünk volt igazgatója a szent­beszédet. Lassankint a mostoha idő dacára is megélénkül a város képe. Egyúttal hősök napja volt és vitéz Peterdy Ödön ezredes úrral ügy állapodtunk meg, hogy előttünk ők végzik el tábori istentiszteletüket a Széchenyi-téren, reggel 1/ 28 órakor, és ime a szitáló eső őket is beveri templomunkba. Istentiszteletük után mindegyikünk őrhelyére siet, Szakács Béla h. igazgató megy a a koszorúslányok fogadására az intézet igazgatói irodájába; Kemény Kolumbián dr. a templomban igyekszik elvégezni az utolsó simítást, majd meg a megáldandó zászlót rendezgeti azzal a szerető gonddal, melyet annak tervezgetése körül is tanúsított; Schaller Mátyás a tábori oltár elrendezése körül sürög-forog; Radványi Rainer tanítványaink egy részével a vasútra siet, mert az öregdiákok \aj régi fiatalos hévvel és lelkesedéssel érktepm|ek haza, nem törődve a borongós idővel; ar. Petz Lajos aggódó gondossággal készülődik, hogy Éberth Géza városi Unácsos, öregdiákkal együtt gróf Jankovich-Bésán Endréné zászlóanyát méltóan hozhassák a templomba; Schadl Jenő táblabíró, öreg­diák várja a 9 órát, hogy Várits Károly prelátus-kaionokot tá­bori misére hozhassa; Horváth Bálint a később szabaddá lett Szakács Bélával együtt a vasútra sietnek fogiadó bizottságiak, mert még mindig érkeznek kedves tanítványaink és vendégeink, köztük: gróf Zichy János v. b. t. t., országgyűlési képviselő, dr. Balogh Jenő ny. igazságügyminiszter, öregdiák, Kühne Lóránd felsőházi tag, dr. Csávossy Elemér, a jezsuiták magyarországi tartományfőnöke, dr. Vajdinger Gyula min. tanácsos, stbl Gróf

Next

/
Oldalképek
Tartalom