Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1924

10 tömegben. És megérezte, hogy azok — amikor így együtt vannak — egy friss erejében lévő hadsereg, jól rendezeit tábor, amelynek indulójából vezér-motívumokként csendülnek ki az Isten, a haza, a munka, a szeretet, a becsület jelszavai. Jelszavak, de nem a szónak gyanús, sok keserű tapasztalat után már gyűlölt jelentésében, hanem az intézet falai között megifjodott sziv őszinte meggyőződésében. A meghatott arcok, a könnyező szemek nem hazudnak. Az Alma Mater űgy látja, hogy diákjai mégis csak jól megtanulták „a leckét", s ha közben el is felejtették volna, a közelmúlt évtized tanulságai eszükbe juttatták és szivükbe írták a gyermek- és ifjúkori eseményeket. Ebből fakad a találkozó alkalmával legnagyobb öröme a „Jó Anyának". Nem önmagáért, hanem az Egyházért és hazáért, amelyeknek szolgálatára elszegődött, mert úgy érzi, hogy ő a rombolás évtizedeiben is épiteni tudott. És öröme még fokozódik azzal, hogy ezt az élet és halál frontján egyaránt kipróbált hadseregét oda állíthatta mostani növendékei, a gyermekek és ifjak elé: Nézzetek, ezeket is én neveltem s titeket is ilyenekké akarlak nevelni. Hogy ti is majd visszajöjjetek és tiz-negyven év múlva azt valljátok, hogy életeszményetek azaz ideál, melyet az iskola plántált szivetekbe. Az Alma Mater hálásan köszöni volt tanítványainak ragaszkodását, az intézet szellemének megőrzéséről tett hitvallásukat s a példamutatást, mely maradandó nyomokat visz jelenlegi növendékei lelkébe, kialakulni készülő jellemükbe. Az öregdiákok a Te Deum hangjaival búcsúztak annak idején egymástól s most ismét a Te Deum éneklésében találtak egymásra. Junius 17-én reggel kilenc órakor öregdiákok — köztük tanker, főigazgatónk — öreg misekönyvet emelnek karjukra s a hét évfolyamnak megfelelően hét pap vonul a bencés templom hét oltárához hálaadásra. A templomot megtöltik a találkozók és a mai növendékek s együtt mutatják be hódolatukat, együtt zengik az éneket: lm, arcunkra borulunk. .. A hét oltáron egyszerre mutatják fel Krisztus testét s egyszerre hajlik meg a sok ősz és a sok buksi gyermekfej : lm, arcunkra borulunk ... A szivek megindulnak, könnytől csillognak a szemek, az Alma Mater pedig csak néz be a templom ablakán és tekintetével azt mondja: igen, itt és így kell egymásra találnotok. A főoltáron Bedy Vince dr. prépostkanonok „negyvenéves', intonálja a Te Deumot s az egész templom visszhangozza utána : Téged áldunk Istenünk, . . . mondunk hálát az Atyának . . . A hódoló szentmise után a gimnázium földszinti folyosójára vonulnak az öreg és ifjú diákok. Az eddigiek mellett négy új, karrarai márványból faragott táblán aranybetűs nevek ragyognak s igazolják, miért maradtak el a találkozóról. Meghatott hangon áldoznak emléküknek, a hősi halottakénak, a szónokok: Harsányi Lajos, Nagy Gyula a költő-plébánosok, Czeloth László, államrendőrségi kapitány, Szodfridt István földbirtokos. A folyosón már nyolc emléktábla, a legújabb négyen a következő nevek: Dr. Feichtinger Ernő, Lang Gyula, dr. Reichenfeld Rezső (1904. évf.), dr. Markovits Gyula (1905. évf.), Gaál Géza, Stőhr Kálmán (1910. évf.), Czébán Sándor, Gergely László, Nagy Jenő, Rédly Dénes, Strommer Ignác (1915 évf.) a világháború és Takács Ferenc (1915. évf.) a proletárdiktatúra vértanúi. A2; emlékbeszédek után az igazgató veszi át gondos megőrzésre az emléktáblákat, mint a vértanuk áldozatos hazaszeretetének bizonyságait s növendékeink előtt minden időkre intő, jeleket. Most a díszterembe vonul az ünneplő közönség s az ifjúság, itt mondja el az összes találkozók nevében ünnepi beszédét Kayos László dr. budapesti ügyvéd. Sehol egy szóvirág, de nincs is rá szükség, a szónok és hallgatói sokkal is inkább megvannak indulva, mint hogy szavakat keressenek, kívánjanak. Amit a szónok mondott az iskoláról, régi tanárokról, amire nyomatékosan intette az ifjúságot: szívből jött és a szivekhez talált. Az igazgató válaszolt. Kifejezte az intézet háláját a megtiszteltetésért, felidézte Sz. Benedek atyánk szellemét s kérte, hogy a szeretet kapcsolja össze az iskola volt növendékeit egymással s a mai tanuló ifjúsággal. Az ünnepi ülés után csoportokra oszolva a temetőbe vonult a közönség s felkereste ott a volt tanárok és osztálytársak sírjait. Közös ebéd zárta be az ünnepségek sorozatát. Itt az igazgató bejelentette, hogy két év múlva 300 éves fennállását ünnepli az iskola, mire az öregdiákok elhatározták, hogy ezen alkalommal ismét találkozni fognak.